Belföld

Lemond Bencsik János, de előtte a disznót le kell vágni

Lemond Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyi államtitkára. A hírt maga erősítette meg egy Facebook-bejegyzésben.

Bencsik János azt írta: a hír részben igaz. “Miniszter Úr számára szóban jeleztem december 31.-i hatállyal történő távozási szándékomat. Az írásbeli lemondásom pedig Szent Borbála napján – a kinevezésemet is akkor kaptam – születhet meg, mert előtte még le kell vágni a disznót. A hír tehát idáig igaz, a többi merő találgatás, de erről majd a következő részben”.

Azt is megjegyezte, hogy a Lázár-féle vitának nincs közvetlenül köze a döntéséhez, “ezzel néhány vájtfülű újságíró kolléga is tisztában van”.

Az Index emlékeztet rá, hogy Bencsik János az idén már kétszer keveredett éles vitába Lázár János fideszes frakcióvezetővel. Úgy tudják, hogy már a hét elején jelezte, ha Lázár Jánossal vívott vitájában alulmarad, akkor neki nincs helye a kormányban.

Legutóbbi összecsapásuk november végén kezdődött, amikor Bencsik a Facebookon a következőt üzente Lázárnak: “Miután arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár Képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom.”

Az elutasítás egy Lázár János által benyújtott törvénymódosításnak szólt. A Fidesz frakcióvezetője azt kívánja elérni, hogy az áramszolgáltatásból ne lehessen kizárni a rendszerhasználati díjat nem fizetőket. Bár Lázár János törvényjavaslata általában beszél ellátásbiztonságról és a fogyasztók védelméről, a kikapcsolási tilalom leginkább csak az önkormányzatok és a közvilágítás vonatkozásában értelmezhető – írja az Index. A lakossági fogyasztók ugyanis egyben kapják meg a számlájukat, a közvilágítással kapcsolatos szerződések között viszont akad olyan, amelyben megosztják a tételeket.

Lázár János négy nappal később egy sajtótájékoztatón így reagált: “soha nem fogunk egyetérteni Bencsik képviselőtársammal, én a fogyasztók oldalán maradok, ő meg a szolgáltatók érdekeit képviseli. Nem tudom, hogy ez-e a munkája, ennek az értékelése nem az én feladatom.”

Még aznap újra írt a közösségi oldalra az államtitkár: “Lázár János nyilatkozatának stílusával nem szeretnék foglalkozni, hiszen tudjuk, a stílus maga az ember. Azt sem kívánom firtatni, hogy ki milyen érdekeket képvisel munkája során. Az én dolgom az, hogy a fogyasztók biztonsággal vételezhessék az energiát Magyarországon. Lázár János indítványa pedig ebben a formájában veszélyezteti ennek lehetőségét.”

Bencsik János 1990-től 2010-ig Tatabánya polgármestere volt. 1990 és 1998 között az SZDSZ-ben politizált, és a párt országgyűlési képviselője is volt. 2004-ben lépett be a Fideszbe, és 2006-ban már ennek a pártnak színeiben lett ismét parlamenti képviselő is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik