Belföld

Sokáig húzódhat a BKV reklámtendere

A Népszabadság szerint a fővárosi közösségi járművek reklámhelyeinek értékesítési joga túlságosan zsíros falat ahhoz, hogy jelenlegi birtoklói egyszerűen átengedjék.

A Népszabadság szerint sokáig húzódhat a BKV többmilliárdos reklámtortájának felszeletelése. A lap csütörtöki számában azt írja, hogy az októberben meghirdetett pályázat első fordulójának eredményét ugyan még idén kihirdetnék, ám a második – ajánlattételi –szakasz nyertesét legfeljebb februárra választja ki a Fővárosi Közgyűlés.

Már ha minden simán megy, ám a lap szerint erre kicsi az esély. A fővárosi közösségi járművek reklámhelyeinek értékesítési joga túlságosan zsíros falat ahhoz, hogy jelenlegi birtoklói egyszerűen átengedjék, miközben nagy a tülekedés a piac eddig háttérbe szorított szereplői között is.

Emlékeztetnek rá: a Fővárosi Közgyűlés az LMP javaslatára határozatot hozott: visszaveszik a reklámfelületek értékesítésének jogát. A döntést elsősorban az vezérelte, hogy a bérbeadásból befolyó évi öt-tízmilliárd forintra becsült bevételből alig 854 millió folyik be a BKV-hoz. Az LMP eredeti elképzelése szerint a reklámhelyeket a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve egy fővárosi közszolgáltató nonprofit társaság hasznosította volna. Végül a koncepció kidolgozását bízták a BKK-ra, s előterjesztése alapján a szükséges szakmai tapasztalat és piaci jártasság hiányára hivatkozva a városatyák ismét egy külsős cég megbízására szavaztak, a tulajdonosi jogok megtartása mellett. A szerződő partnert pedig nyílt versenyeztetéssel – de nem közbeszerzési eljáráson – választják ki.

A felhívás azonban olyan szűkítő kitételeket tartalmaz, amelyek nyomán csökken a lehetséges versenyzők száma – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik