Belföld

Módosítanák a pedagógusok bérét – Óvoda négyéves kortól

A Fidesz oktatáspolitikusai négyéves kortól tennék kötelezővé az óvodát, és elvetnék a pedagógusok minimálbér-alapú bérrendszerét is.

Négy fideszes képviselő – Pósán László, Demeter Zoltán, Sági István és Kucsák László – nem a mindenkori minimálbér 180 és 200 százalékban határozná meg a főiskolai, illetve egyetemi végzettségű pedagógusok illetményalapját, hanem annak meghatározását minden évben a költségvetésre bíznák. Az életpályamodellhez kapcsolódó változtatást azzal indokolják, hogy a minimálbér-alapú bérrendszer meggátolhatja a differenciáltabb döntéseket.

A szakpolitikusok négyéves kortól tennék kötelezővé az óvodát. A tervezett rendelkezés szerint ha egy gyermek az adott év augusztus 31-ig betölti a negyedik életévét, akkor szeptembertől óvodai foglalkozáson kell részt vennie legalább napi négy órában. Ezzel szemben az oktatási államtitkárság – a jelenlegi öt helyett – hároméves kortól írná elő az óvodáztatást, de lehetőséget biztosítson arra, hogy az óvodavezető a szülő kérelmére és a védőnő egyetértésével – indokolt esetben – felmentést adjon a kötelező óvodai nevelés alól. Az óvodáskor alsó határának megemelésével ez utóbbi lehetőséget elhagynák a Fidesz képviselői, vagyis négyéves kortól kötelező lenne az óvoda.

Azt is kimondanák, hogy abban az évben, amikor a gyermek betölti a hétéves kort, akkor kezdhet újabb évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértői bizottság javasolja, hogy még egy évig maradjon ott. Szerintük ez csekély számú gyermeket érint.

Tankötelesség

Egy kapcsolódó módosító indítványban változtatnának a tankötelesség kezdetének megállapításán is: így a gyermek tankötelessé abban az évben válna, amelyben augusztus 31-ig betölti a hatéves kort, de legkésőbb az azt követő második évben.

A fideszes politikusok azt is deklarálnák, hogy az oktatási intézmények pedagógiai céljainak érdekében a tanárok feladata, hogy megismerjék a szülők véleményét, és törekedjenek a megnyerésükre. Szintén a tanárok kötelességeként rögzítenék, hogy a szülőket a gyermekük nevelésével, oktatásával kapcsolatos kérdésekről rendszeresen tájékoztassák, illetve – ha szükségesnek tartják – figyelmeztessék.

Fideszes képviselők a múlt héten már több mint százhetven módosító indítványt nyújtottak be a köznevelési törvényjavaslathoz. A nagyobbik kormánypárt javaslatai közül több jelentősen átalakítaná Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár terveit a pedagógus-életpályamodellel és az egész napos iskolával kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik