Ausztriában fogtak el egy embercsempészt a magyar rendőrök szerda délelőtt; bűntársát még magyar területen megállították – közölte Szűcs Róbert, a Győr-Moson-Sopron megyei határrendészeti osztály vezetője az MTI-vel.
Az alezredes hozzátette: az M1-es autópályán, a mosonmagyaróvári átkelőnél akarták igazoltatni a két, szerbiai rendszámú kocsi vezetőit. Az egyik autó sofőrje meg is állt a jelzésre, a másik azonban a gázba taposott, és a járművel átrobogott a határon.
Szűcs Róbert tájékoztatása szerint kollégái a jármű nyomába eredtek; az autó a határtól néhány száz méterre lévő benzinkútnál megpróbált letérni a sztrádáról, ám a szalagkorlátnak ütközött. A kocsi szerb sofőrjét és négy – semmiféle irattal nem rendelkező – szomáliai utasát átadták az időközben a helyszínre érkező osztrák rendőröknek.
A Magyarországon feltartóztatott kocsiban a szintén szerb sofőrön kívül négy afgán állampolgár utazott, nekik szintén nem voltak irataik. A vezető ellen a mosonmagyaróvári rendőrkapitányság indított eljárást embercsempészet miatt, a migránsokkal szemben pedig idegenrendészeti eljárás indult – közölte az osztályvezető.