Belföld

MSZP: megbélyegzi a Fidesz javaslata a baloldalt

Bárándy Gergely szerint az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló törvényjavaslat lehetővé teszi a szocialista párt vagyonának elkobzását is.

Az MSZP-s országgyűlési képviselő csütörtökön véleményezte a Lázár János, a Fidesz és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője által jegyzett indítványt, amelynek vitáját csütörtökön kezdheti meg a parlament.

Az elfogadása esetén a 2012. január 1-jén életbe lépő alaptörvény részét képező előterjesztés preambulumában a Fidesz kimondaná, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető.

Bárándy Gergely szerint a javaslattal a kormányoldal – miután politikailag nem sikerült megsemmisítenie a legnagyobb ellenzéki pártot – adminisztratív eszközök felhasználásával próbálja tönkretenni az MSZP-t, lehetőséget teremtve vagyonának elkobzására és akár a párt feloszlatására is.

Hangsúlyozta, elítéli és megveti azokat, akiknek szerepük volt az 1956 utáni megtorlásokban, és semmilyen közösséget nem vállal például Biszku Bélával, ahogyan a szocialista párt sem. “Az MSZP nagyon régóta Nagy Imre mellett áll ki, Nagy Imrét véli hősnek, és a másik oldalt bűnösnek” – mondta.

Kiemelte ugyanakkor: azzal, hogy a javaslat bűnöző szervezetként határozza meg az MSZMP-t és jogelődeit, valamint a kiszolgálásukra létrehozott politikai szervezeteket, több millió embert bélyegez meg, köztük az egykori KISZ-tagokat is, hiszen “aki egy bűnöző szervezet tagja, maga is bűnöző”.

Az MTI felvetésére, hogy az általa kifogásolt passzusok nem a törvényjavaslat rendelkező részében, hanem az előszóban szerepelnek, így kérdéses, hogy lesznek-e jogi következményeik, Bárándy Gergely azt mondta: a jogszabályoknak kötőerejük van akkor is, ha a szóban forgó mondatok a bevezetőben kaptak helyet, így alkalmazni kell őket és hivatkozni lehet rájuk.

A Fidesz törvényben rögzítené, hogy a Magyar Szocialista Párt, mint utódpárt, osztozik az MSZMP által elkövetett bűnökben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik