Horváth László, a párt országgyűlési képviselője, a Heves Megyei Kormányhivatal vezetője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, rendkívül határozott, gyors és eredményes felderítést várnak a rendőrségtől.
Hozzátette ugyanakkor: kérik a Heves megyei település polgármesterét, a történtek ne adjanak ürügyet arra, hogy a hétvégén megjelenjen Gyöngyöspatán az Új Magyar Gárda. Ezt azért tartotta fontosnak nyomatékosítani, mert információik szerint ennek szervezése már múlt héten megkezdődött, és a polgármester ingyen biztosít teret a gárda megjelenésére. “Nem lenne jó, ha az egyébként indokolatlan megjelenésre ez a lövöldözés teremtene ürügyet” – mondta Horváth László.
A kormánypárti politikus szerint semmi sem indokolja, hogy megjelenjen Gyöngyöspatán az Új Magyar Gárda, hiszen – mint mondta – mind a közbiztonság, mind a foglalkoztatás lényegesen javult az elmúlt időszakban.
Kérdésre válaszolva azt mondta, a gárdisták megjelenése újra indulatokat generálna, és olyan erőket “aktivizálna”, amelyek fellépésével csak a balhéról szóló “adok-kapok” indulna el.
Mint arról a Hír24 beszámolt, hétfő éjjel rálőttek Juhász Oszkár polgármesterre. Nem sérült meg, a lövések elől a földre vetette magát.
A jobbikos Juhász Oszkárt idén júliusban választották a község vezetőjévé, azt követően, hogy a falu korábbi független polgármestere áprilisban lemondott tisztségéről. Tábi László, a település korábbi vezetője akkor nem cáfolta, hogy döntésében közrejátszott a településen kialakult etnikai jellegű konfliktus is.
A Fidesz megszólalása után nem sokkal a szocialista párt is közleményt juttatott el az MTI-hez. Ebben az írja: az erőszak semmilyen probléma megoldására nem lehet megoldás, s a szocialisták minden erőszakos cselekményt elítélnek. Az MSZP elvárja, hogy a rendőrség tájékoztatást adjon és a lehető legrövidebb úton az ügy végére járjon. “Reméljük, hogy Gyöngyöspata helyzete békésen rendeződik, a demokratikus kereteken belül” – tették hozzá.