A velencei polgármester nem érti, miért fordult a rendőrséghez a fideszes képviselő a Velencei-tó kapuja projekt miatt. Ezt a helyi önkormányzat ugyanis már egy hónappal korábban megtette. L. Simon szerint két malomban őrölnek.
Sajtónyilatkozatban bírálta L. Simon László fideszes parlamenti képviselőt Velence független polgármestere. Oláhné Surányi Ágnes szerint érthetetlen és „nem helytálló” a honatyának a Velencei-tó kapuja projekt kapcsán tett feljelentése. L.Simon szombaton, sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat úgy fizetett ki csaknem 550 millió forint előleget a beruházás kivitelezőjének, a K+K Bau-Profil Zrt.-nek, hogy azért cserébe semmilyen fedezetet, bankgaranciát nem kért, miközben a cégről már a kiválasztáskor tudni lehetett, súlyos likviditási gondokkal küzd. Ezért feljelentést tett a rendőrségen hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.
Velence polgármestere hangsúlyozta: az önkormányzat már október 14-én megtette ezt. Hozzáfűzte: sajnálattal tapasztalták, hogy a kialakult nehéz helyzetet politikai célra kívánják felhasználni. Elmondása szerint az önkormányzat egy 2009-es kormányhatározatnak megfelelően utalta át a cégnek a nagyjából 500 millió forintot előlegként, jóllehet egy utófinanszírozású projektről van szó.
A 2,2 milliárdos, az unió által támogatott beruházás kivitelezése 2010 októberében kezdődött. Lidós part, óriási napozók, és fedett sétányt is tartalmazó 2700 négyzetméter alapterületű szolgáltató központ épülne a tópartra, 33 üzlettel. Az átadás határidejét november 20-ára tűzték ki, ám a központnak csupán kevesebb, mint egyharmada készült el. A kivitelező K+K Bau-Profil Zrt. levonult a területről, mert szeptember 13-án felszámolási eljárás indult ellene.
Az önkormányzat felbontotta a céggel a vállalkozói szerződést. 383 millió forint kártérítést, 287 milliós kötbért vár tőle, továbbá 230 millió forintot az alvállalkozók kifizetetlen számlájának kiegyenlítésére. A város tervei szerint folytatja a beruházást, ezt – két tartózkodás mellett – valamennyi képviselő megszavazta. A helyhatóság egyébként rágalmazás és becsületsértés miatt büntető feljelentést is tett október közepén, mert egyes személyek az önkormányzatot, illetve L. Simon Lászlót is felelőssé kívánják tenni a beruházás célkitűzéseiért.
A kormánypárti honatya a Fehérvár24-nek elmondta: nem tud semmilyen, őt és üzleti körét ért támadásról, egyszerűen teszi a dolgát, mint országgyűlési képviselő. Az önkormányzati nyilatkozattal kapcsolatban pedig megjegyezte: a város és az ő feljelentése két különböző dologról szól. A helyhatóság a pénz eltűnése miatt tett feljelentést, ő pedig azért, mert nem kért bankgaranciát az önkormányzat a pénz kifizetésekor.