Belföld

Az MSZP nem akar szakértői kormányt

A párt hétfőn megválasztott frakcióvezető-helyettese esélyt sem lát pártok fölött álló kabinet létrehozására.

„Nekünk nem az az igényünk, hogy szakértői kormány legyen” – ezt Tóbiás József, az MSZP hétfőn megválasztott általános frakcióvezető-helyettese nyilatkozta a köztévé Ma Reggel című műsorában.


Fotó: MTI / Kovács Attila

„A Magyar Szocialista Párt abban érdekelt, hogy ennek a gazdaságpolitikának, amely megbukott, legyen alternatívája. Ha a Fidesz ezt nem képes felépíteni a Parlamentben, akkor a Magyar Szocialista Pártnak egy feladata van: ezt az alternatív gazdaságpolitikát felépíteni.”

Tóbiás a kétharmados Fidesz-többség mellett nem is lát lehetőséget szakértői kormány felállítására. Úgy fogalmazott: „Nem az az igényünk, hogy szakértői kormány legyen, hanem az, hogy ne folytatódjon az a gazdaságpolitika, ami az egész társadalmat sújtja… A kísérletezésnek véget kell vetni, stabilitás és kiszámíthatóság kell.”

A kérdés ugyan egyelőre nem aktuális, de ha romlik a gazdaság állapota, és az esetleges további megszorító intézkedések jelentősen amortizálják az Orbán-kabinet népszerűségét, Magyarországon is támadhat széles politikai igény szakértői kormányra. Ez esetben dilemma elé kerül az MSZP. Ellenzéki pártként, a Fidesz-KDNP-t kritizálva alternatívát kínálhat a választóknak, míg egy szakértői kormány támogatójaként gyakorlatilag szavazógéppé válna a párt parlamenti frakciója – ezzel vélhetően rontva esélyét a 2014-es választásokra.

A Mesterházy-Gyurcsány konfliktus lezárulta kapcsán Tóbiás József úgy véli: változtatni kell a párt stílusán, az eddiginél sokkal megértőbbnek kell lenni „aziránt, ami a parlamenten kívül van”. A parlamentben viszont nem lát esélyt a kormányerőkkel való együttműködésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik