Belföld

Mesterházy máris megkezdi a leszámolást?

Teljes tisztújítás lesz a szocialista frakcióban.

Átfogó tisztújítást tart a szocialista képviselőcsoport, a jelölőbizottságot Kovács László korábbi pártelnök vezeti. Biztosra vehető, hogy Mesterházy Attila frakcióvezető marad, és várhatóan négy új helyettese lesz.

Mesterházy Attila pártelnök az MSZP szombati kongresszusán sürgette, hogy alakítsanak ki új szereposztást a szocialista pártban. Többek között kezdeményezte, hogy az év végéig tartsanak tisztújítást a frakcióban. Értesülések szerint a hétfői frakcióülésen arról döntöttek, hogy a tisztújítás nemcsak a frakcióvezetésre terjed ki, hanem a párt parlamenti tisztségeire is, tehát a parlamenti alelnökre és jegyzőkre, a bizottsági elnökökre és alelnökökre.

Mint a Népszabadság megírta, az eddigi két frakcióvezető-helyettes, Puch László és Szabó Vilmos lemondott, a tisztújításon nem indulnak. A napilap információja szerint Szabó Vilmos Gyurcsány Ferenc helyét foglalhatja el a Táncsics Alapítvány élén, Puch pedig megtartja pártigazgatói pozícióját.

Annak kapcsán, hogy a pártelnök szombaton azt kérte, azok, akik az elmúlt években megjelenítették a szocialista pártot, lépjenek hátrébb, és a nyilvánosság helyett a háttérből segítsék a baloldalt, elsősorban a kabinetvezetői tisztségek sorsa érdekes. A szakpolitikai kabinetek élén ugyanis döntően az MSZP politikáját hosszú ideje meghatározó politikusok – így például Hiller István, Kiss Péter, Kovács László, Lamperth Mónika, Szekeres Imre – állnak.

Lendvai Ildikó korábbi pártelnök – a szombati kongresszus zárt ülésén általa mondottakat megerősítve – a Klubrádiónak úgy nyilatkozott: egy idő után át kell adni a stafétát, de ahhoz “az újaknak tehetségesebbnek, okosabbnak, szellemesebbnek kell lenniük a régieknél”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik