Belföld

Gyorshajtás is okozhatta az egyiptomi tragédiát

Az utolsó hírek szerint gyorshajtás, műszaki hiba, esetleg a kettő együtt okozta a tragédiát.

Vasárnap este szenvedett közúti balesetet egy magyar turistákat szállító busz Hurghadában. Az eddigi közlések szerint a balesetnek 11 halálos áldozata és 29 sérültje van. A Best Reisen utazási iroda csoportja három autóbusszal tartott szállodáiktól a repülőtérre, amikor az egyik busz egyelőre ismeretlen okból felborult.

Précsényi Árpád, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának főosztályvezető-helyettese a repülőtéren azt mondta, hogy a repülőtérre tartó autóbusz balesetét vélhetően műszaki hiba okozta, azonban az egyiptomi rendőrség a konkrét okról még nem adott információt.

Nem tudták megerősíteni azt sem, hogy a busz teherautóval ütközött volna, mint ahogy az az első hírekben szerepelt. Ezt igazolja a kairói magyar nagykövet hétfői nyilatkozata is. Kveck Péter az MTI-nek azt mondta, ez az információ nem helytálló.

Az egyiptomi hatóságok 11 elhunytról és 29 sérültről értesítették a nagykövetet. A 29 sérült között négy nagyon súlyos állapotú van – egy férfi és három gyerek -, őket szállították a kairói kórházba. Több órába telt, amíg annyira tudták stabilizálni az állapotukat, hogy hozzáláthassanak a megműtésükhöz – mondta az egyiptomi magyar nagykövet.

A kairói magyar nagykövet két konzulja Hurghadába utazott, hogy felvegyék a kapcsolatot az ott ápolt magyarokkal, illetve kezelőorvosaikkal, Kairóban pedig két másik magyar diplomata teszi ugyanezt.

A turistacsoport tagjai közül 147-en érkeztek meg Budapestre, többnyire kisgyermekes családok. Összesen 47-en maradtak Egyiptomban, egyetlen sérült sem tért haza.

Ezt látta a szemtanú

Az első busz borult fel abból a háromból, amelyekkel a magyar turisták a repülőtérre tartottak a hurghadai szállodából vasárnap – nyilatkozta Tóth Frank, aki nem sokkal a baleset után ért a helyszínre egy másik turistabusszal. “Sokaknak tudtunk segíteni, volt akinek nem” – nyilatkozta a hazaérkezése után. Hozzátette: arcról majdnem mindenkit ismertek, hiszen egy turistacsoporthoz tartoztak és egy hétig ugyanabban a szállodában laktak. Gyerekek is voltak a buszon, volt aki árva lett, egy fiút ők hoztak haza – közölte a magyar turistacsoport tagja.

Hétfőn a külügyi tárca felveszi a kapcsolatot az utazásszervezővel és a csoport biztosítójával a sérültek egészségügyi ellátása és a betegszállítás érdekében. Emellett intézkednek a holttestek hazaszállításáról is.

Az áldozatok és a sérültek többsége az Uniquanál kötött biztosítást. Kirchknopf Gábor, az UNIQA Biztosító vagyonbiztosítási területvezetője közleményében arról tájékoztatta a Hír24-et, hogy a biztosító segitségnyújtási szolgáltatója, az Europe Assistance azonnal a helyszinre utazott, mert a céljuk, hogy a sérültek kiemelt ellátást kapjanak és mielőbb haza lehessen hozni őket.  A biztosítási titoktartásra hivatkozva ennél többet egyelőre nem árultak el, kora délután várható újabb tájékoztatás.

 

Telefonvonal

Háromnegyed kilenc óta él a 458-1247-es és a 458-1276-os számú budapesti vezetékes vonal, amelyeken hozzátartozók érdeklődhetnek a sérültek állapotáról, illetve arról, hogy feltételezett hozzátartozójuk van-e az azonosított halálos áldozatok között.

Schmitt Pál megdöbbent

A köztársasági elnök részvétét fejezte ki a vasárnapi hurghadai balesetben elhunyt magyar turisták családjainak.

Az államfő közép-ázsiai körútja első állomásán, Üzbegisztánban értesült a balesetről. Az államfő azt mondta, mélyen együtt érez az áldozatok családjaival, az egész nemzet osztozik gyászukban.

Halálos magyar buszbalesetek külföldön
1983. szeptember 14. – A debreceni Medicor Művek autóbusza Ausztriában, Graz mellett egy szakadékba zuhant, a balesetben 15 ember vesztette életét, 31-en megsérültek.
1988. július 19. – Jugoszláviában, Topolya és Kishegyes között egy magyar turistákat szállító busz fának ütközött és felborult, 4 utas meghalt, 14 megsebesült.
1988. augusztus 22. – Ausztriában, Schwechat és Schwadorf között a Cooptourist turistabusza egy keresztbe fordult teherautóval ütközött, amely felhasította a busz oldalát. A szerencsétlenségnek 12 halálos áldozata és 22 sérültje volt.
1991. augusztus 7. – Az ausztriai Trieben közelében egy magyar turistákat szállító autóbusz egy meredek lejtőn lefelé haladva letért az útról és mintegy 100 métert zuhant. A balesetben 16 ember meghalt, 21 megsérült.
1992. június 27.– Ausztriában, a stájerországi Steinberg és Unterwald között egy Olaszországból hazafelé tartó magyar autóbusz áttért a szemközti sávba, majd a védőkorlátot átszakítva tíz métert zuhant. A balesetnek két halálos áldozata volt, 7 utas maradandó sérüléseket szenvedett, 14-en súlyosan, 12-en könnyebben megsérültek.
1999. január 24. – Ausztriában, a stájerországi Deutschlandsberg közelében egy kőszegi középiskola diákjait szállító turistabusz egy rendkívül meredek szakaszon letért az úttestről, és többször átfordulva lezuhant a domboldalon. A balesetben 18 utas meghalt, 27-en megsérültek.
2007. október 29. – Ausztriában a stájerországi Modriach közelében egy olasz bajnoki labdarúgó-mérkőzésről hazafelé tartó szurkolókat szállító magyar turistabusz lesodródott az útról, majd az oldalára dőlve ötven métert csúszott az út menti töltésen. A balesetben hárman meghaltak, 25 ember megsérült

Ajánlott videó

Olvasói sztorik