Belföld

Kiket választ Gyurcsány Ferenc?

Nevének és alapszabályának megváltoztatásáról, valamint új vezetőség megválasztásáról dönthet ma a Demokrata Párt közgyűlése.

Kapcsolódó cikkek

A volt miniszterelnök október 22-én – platformjának egyéves születésnapján – jelentette be, hogy távoznak az MSZP-ből és Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alakítanak. Elmondta, hogy pártjukat formailag a már létező Demokrata Párt bázisán hozzák létre, néhány héten belül annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Ezt úgy indokolta, hogy az új pártok bejegyzéséről az ügyészség mondhatja ki a végső szót, ők pedig nem bíznak Polt Péter legfőbb ügyészben.

A pártok adatváltozásai esetében az egyesülési törvény szabályai az irányadók. Eszerint ha a pártnak olyan adata változik, amely érinti a bírósági nyilvántartást, azt 60 napon belül be kell jelenteni a bíróságnak. A változást – ha nincs szükség hiánypótlásra – a bíróságnak a kérelem beérkezésétől számított 60 napon belül kell bejegyeznie, az új adatok a végzés jogerőre emelkedése után kerülnek be a nyilvántartásba.

A Demokrata Párt februári megalakulásáról májusban a Magyar Nemzet számolt be, ismertetve, hogy a szerveződésben később vezető tisztséget tölthet be Gyurcsány Ferenc. A napilap – idézve a párt közgyűlési határozatait – tudatta, hogy a szervezet két forgatókönyvet vázolt. Ezek szerint a DP vagy a Magyar Szocialista Párttal egyesülne névadóként, vagy az MSZP-ből kiváló politikusoknak adna otthont. Az előbbi lehetőséget a szocialisták júniusi kongresszusa határozottan elutasította.

A párt elnöke, Takács István májusban azt mondta az MTI-nek, hogy a tömörülés megalapításának ötletéről januárban tájékoztatták Gyurcsány Ferencet. Hozzátette: a pártalapítást kezdeményezők korábban is politizáltak a XVII. kerületben, néhányan közülük a volt miniszterelnök által létrehozott Demokratikus Koalíció Platform tagjai.

Az átalakulással a Demokratikus Koalíció nevet kapó pártot várhatóan nem egy ember irányítja majd, az viszont biztosra vehető, hogy Gyurcsány Ferenc részt vesz a vezetésében.

A mai közgyűlés nem sajtónyilvános, a történtekről várhatóan közleményben tájékoztat a párt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik