Üvölt Britney Spears a néhány tucat szemlélődőnek a váci sportcsarnokban, békésen csordogál a melegítés a parketten, ám egyelőre kevesen figyelik a játékosokat. A nézőtéren egymást keresik az ismerősök, csendben beszélgetnek, mintha nem is meccsre jöttek volna. Szilveszteri dudát szorongat a helyi B-közép egyik éltes, az egykori váci sikeredzőre, Csank Jánosra emlékeztető tagja. Időnként a szájához emeli, de nem fúj. Nyilván várja a többieket. Ők azonban egyelőre nem jönnek, így jobb híján felém fordul. „Maga nem váci, ugye? A Szijjártóval jött? Na, mindegy. Ezek megszórnak minket. Az ex-fradista Horváth Ferivel, meg egy rakás kispályás válogatottal kiállni?! Mér’ kell minden ezeknek a fiúknak?” – kiabálja a tömött bajusz mögül.
Való igaz, a miniszterelnökség futsal csapatából megalakult Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub jónéhány ismert játékost szerződtetve nevezett be az NB II-es bajnokságba. A már említett Horváth mellett, aki 32-szer szerepelt a nagypályás nemzeti együttesben, aláírt a Tóth-Temesi-Bita trió, továbbá Fehér is. Öten együtt, többszáz futsal-meccsel a lábukban, hat forduló alatt 52 gólt hintettek ellenfeleiknek, ezzel vezetik a tabellát a Keleti csoportban. A házigazda Vác a harmadik, így a meccs rangadónak számít.
A hazaiak meglepik a Kinizsit, amely nyilván nem ilyen tempóhoz szokott, és meg is szerzik a vezetést. A gól után lép pályára az addig a cserepadon ücsörgő Szijjártó. Két remek passzal véteti észre magát, egy lövéssel is megpróbálkozik, de a gyengén elküldött labda elhal a kapus kezében, így leszegett fejjel visszatér a kispadra. A Vác diktálja az iramot, a Kinizsi kapaszkodna, ma azonban nem megy. Szijjártónak sem, aki újfent becserélteti magát, és rakkol is rendesen. Kapura tör, ám mielőtt ziccerbe kerülne, felvágják, sípszó, büntető. A kormányfő szóvívője ünnepel, feleslegesen. Kifelé int a másik játékvezető, felülbírálva kollégája döntését. Mindez észrevehetően megzavarja a Dunakeszit, így 3-2-es hazai vezetéssel térnek szünetre a csapatok.
A nézők átveszik a kezdeményezést, megrohanják a büfét. Kóla van, tökmag nincs, így nagy keletje van az otthonról hozott, házilag pörkölt meccskelléknek. Barátkozva bök oldalba egy drukker: „Látod, az ott az öcsém. A Kispestet is megjárta. Jók vagyunk, meg lesz a meccs! ” De nincs idő részletesen kifejtenie a taktikát, mert érkeznek a csapatok, kezdődik a második félidő.
Az elején nyom a Kinizsi, aztán fordul a kocka. Szijjártó labdát veszít a saját kapuja előterében, a váci támadó pedig büntet: 4-2. A csapatkapitány láthatóan összeomlik, szíves örömest becserélné a történteket Kálmán Olgára és heti hét Egyenes beszédre akár egy hónapon át. A lelátó egy része viszont viháncol kárörömében. „Végtörlesszél Péter!” kiabálja a szotyitól megittasult kemény mag. A pályán közben kis híján elszabadulnak az indulatok, nem kis részben a fordított játékvezetői ítéleteknek köszönhetően.
Csontzene itt és ott, vietnámi gyógybalzsam kerül a sebre, hasztalan. A Dunakeszi kapkod, egymásnak is be-beszólnak a játékosok, az összhang karmestere a cserepadon, mi lesz így? Már a vészkapus is rohamozna, de feszes a váci védelem, távoli lövésekre és néhány, pontatlan centerezésre tellik csupán a Kinizsitől. Nem úgy a másik oldalon: a kontrákból egyre-másra alakítja ki a veszélyes helyzeteket a hazai garnitúra, a véget jelző dudaszó pillanatában landol az utolsó gól a vendégek hálójában. 8-3 a vége, alaposan megszórták a Dunakeszit.
Szijjártóék azonnal az öltözőbe vonulnak. Jó negyed óra után visszatérnek a tartalékok, levezetni. A született szóvívő futás közben is elemez csapattársainak, jól hallhatóan kritikus és önkritikus egyszerre. A konklúzió: behúzták az első zakót, meg lehet nyugodni.
