Belföld

Nem bénították meg az országot

Több fővárosi helyszínen felfüggesztették a demonstrációkat. Gaskó szerint a szmogriadó volt a főváros válasza a tüntetésekre. A kormány közölte: nem alkuszik. Videó!

A budapesti Andrássy úton nem nagyobb a torlódás, mint általában, a Róbert Károly körúton, illetve az Éles-saroknál sem akadályozzák a forgalmat a tüntetők – mondta a Hír24 helyszíni tudósítója. Az Árpád hídi metróállomásnál munkatársunk körülbelül 10 álló autót látott LIGA-zászlókkal.

Jól járhatóak a Budapest belvárosában lévő útszakaszok, torlódás csak a fővárosba vezető autópályákon és főútvonalakon alakult ki. A Váci úton is lehet haladni, a Hősök terénél 20 kocsi lassította a forgalmat délelőtt, azonban itt a szmogriadó miatt felfüggesztették a tüntetést. Torlódás az M1-M7 bevezető szakaszán, a XI. kerületi Budaörsi úton, illetve a XV. kerületben, az M3-as autópálya fővárosba vezető részén alakult ki.

A tiltakozó akcióban összesen mintegy 130 autó vett részt péntek délelőtt Budapesten és a főváros környékén. A demonstráció este 7 óráig, illetve két fővárosi helyszínen szombat reggel 7 óráig tart.

Sehol nem okoz fennakadást

A Hír24 helyszíni tudósítója elmondta, hogy Miskolc területén a Szentpéteri kapunál nem tapasztalt torlódást délelőtt. Bár a szakszervezetek a Sajószentpéter felé vezető 26-os úton tartanak félpályás útlezárást, ez a városban nem volt érezhető. A 3. számú út bevezető szakaszán közel 20 autó lassítja a forgalmat.

Békés megyében négy helyszínen tartanak félpályás útlezárást: a 47-es főútvonalon, Békéscsaba külterületén, az Orosháza, valamint a Békés felé vezető szakaszokon, továbbá Vésztőn – összesen 23 gépjárművel. Vas megyében a 86-os számú főúton két helyen korlátozzák a forgalmat. Nemesbőd közelében, a Szombathely irányába vezető sávot 48 autó foglalta el 11 óra után, a forgalmat rendőrök irányítják, a járművek váltakozva haladnak, de csupán három-négy perces várakozásra kell készülniük az arra haladóknak. Sehol nem okoz fennadást a közlekedésben a demonstráció.

Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője az MTI-vel azt közölte: a forgalmi rend előre jelzett változása mellett egyelőre zavartalanul lehet közlekedni a megyében a 4-es és a 400-as főút azon szakaszain, ahol már megkezdődött a forgalomlassító demonstráció. A rendőrség a 4-es főút érintett szakaszát – a péteri elágazástól az üllői körforgalomig – lezárta, a Szolnok irányából Budapest felé haladókat Péterinél Gyömrő irányába elterelik. A főváros felől érkezők a demonstrálók miatt sebességkorlátozásra és előzési tilalomra számíthatnak. Üllő belterületén, mintegy 100 méteres szakaszon szintén útlezárás várja az autósokat, de itt forgalomelterelésre nincs szükség, váltakozó irányban haladhat a forgalom. Ugyanezzel a módszerrel biztosítja a rendőrség a közlekedés rendjét az 5101-es úton is Szigethalom és Halásztelek között.

Fejér megyében két nagyvárosban, Székesfehérváron és Dunaújvárosban demonstrálnak félpályás útlezárással. Székesfehérváron a Független Rendőr Szakszervezet szervezésében várhatóan 17 óráig tart a demonstráció, mintegy 50 gépkocsi sorakozott fel. A helyi és távolsági buszjáratok közlekedését nem akadályozzák. Dunaújvárosban 14 óráig tart a tüntetés. A forgalmas Aranyvölgyi út egy szakaszán mintegy 20-30 gépkocsi foglalja el a fél pályát.

Győr-Moson-Sopron megyében Mosonmagyaróváron és Sopronban kisebb létszámú demonstrációt tartanak; egyik megmozdulás sem jelent különösebb forgalmi akadályt. Csorba Dezső szervező, a Független Rendőr Szakszervezet helyi vezetője telefonon azt közölte az MTI-vel: arra számítanak, hogy a demonstrációhoz később többen csatlakoznak. Sopronban a 84-es út várost elkerülő szakaszán tíz autóval demonstrál a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Vasas Szakszervezet.

Kakubik András, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei demonstráció egyik szervezője az MTI-nek elmondta: négy helyen tartanak megmozdulást a nap folyamán, ezek közül Jászberényben, a 32-es főúton a Jásztelki út egy szakaszán mintegy 20 jármű torlaszolja el az út fél pályáját; itt jelentősebb forgalmi fennakadásra lehet számítani. Ezenkívül Szolnok külterületén a 4-es főút 104-es és 105-ös kilométere között demonstrálnak. A Jászberényből Jászjákóhalma felé vezető 31-es főúton is tartanak demonstrációt. További helyszín a 4-es főút 111-es és 112-es kilométere közötti szakasz. A nap folyamán összesen 150 autót és 250 résztvevőt várnak a megyében.

Országszerte mintegy száz helyen tartanak félpályás útlezáró demonstrációt a szakszervezetek pénteken. Akciójukkal azt szeretnék elérni, hogy a kormány üljön velük újra tárgyalóasztalhoz az új munka törvénykönyvére vonatkozó, szerintük a munkavállalókat alapvetően hátrányosan érintő javaslat átdolgozása érdekében.

Lefújtak több tüntetést

A szmogriadó miatt felfüggesztette a félpályás útlezárást két fővárosi helyszínen pénteken reggel a LIGA Szakszervezetek. Gaskó István a Klubrádióban viszont már három útzár feloldásáról beszélt. A LIGA elnöke a műsorban élt a gyanúperrel, hogy a főpolgármester a demonstráció miatt rendelt el szmogriadót. Mint mondta: Tarlós Istvánnak a riadó elrendelése előtt 24 órával kellett volna jeleznie a korlátozást.

Az érdekképviselet kommunikációs vezetője, Fiedler Péter elmondta: a XI. kerületi Műegyetem rakpartról és a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor útról más budapesti helyszínekre irányítják át a demonstrálókat. Hozzátette: akciójuk csak a Budapestre vezető utakon okozott torlódást, a belváros így üresebb, mint általában. Szerinte ez többet használ a szmog ellen, mintha mindenhol felfüggesztenék a demonstrációt.

A főpolgármester péntek reggel 6 órakor elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Budapesten, és Tarlós István közleményben kérte a szakszervezetet, hogy függesszék fel a demonstrációt. Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte az MTI érdeklődésére, hogy a rendőrség mindenhol segíti a forgalmat, ahol az szükséges. A demonstráció miatt rendbontás nem volt.

A kormány nem alkuszik

A kormány határozott és eltökélt eredeti céljainak végrehajtásában, és fenn kívánja tartani az új munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos álláspontját – közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András azt mondta: az új Mt. a munkahelyek megtartása és újak teremtése mellett teszi le a voksát. Véleménye szerint “sokkal inkább a szakszervezetek mint szervezetek tiltakoznak” az új törvénykönyv ellen, és nem a munkavállalók problémájáról van szó.

Mind az európai viszonyokra, mind a magyarországi gazdasági-társadalmi viszonyokra tekintettel a kormány mindenképpen fenn kívánja tartani a munka törvénykönyvével kapcsolatos álláspontját, mert e szerint a jelenleg még hatályos jogszabály ugyan védte a munkahelyeket, de nehézségeket gördített új munkahelyek teremtése elé – közölte a szóvivő újságírói kérdésre válaszolva.

Megállíthatatlan a szerveződés

A tervezett holnapi befejezéssel ellentétben folytatódnak az országos útlezárási- és egyéb akciók, mert vidéken meglepően nagy erővel szerveződnek az újabb megmozdulások – jelentette be a Magyar Szolidaritás Mozgalom. A szervezet vezetői úgy vélik, az emberek kezdik belátni, csak közös erővel lehet megállítani a hatalom öncélú törvénykezési gyakorlatát. A helyszíni jelentés szerint vidéken egyre többen vannak az utakon.

Eredetileg a mai – november 4-i – huszonnégy órás félpályás útlezárás lett volna a befejezése a szeptemberben meghirdetett országos D-Day sorozat közlekedést akadályozó programjának. A szervezkedés azonban mostanra meglepő méreteket öltött, s tömeges civil mozgalommá fejlődött. Vagyis, a közös akciók a Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetésével újult erővel folytatódnak – jelentette a demonstrációs helyszíneket járó Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) elnöke, a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke. Székely szerint erre a fordulatra az a magyarázat, hogy az emberek végül ráébrednek, a hatalom packázik velük, provokál, feszegeti a tűrőképességük határait azokkal az öncélú, egyeztetés nélkül hozott intézkedésekkel, amelyek minden munkavállalót és családot sújtanak. Mostanra azt is tömegesen felismerték – véli az elnök -, hogy a törvénykezésben a dolgozók sorsát meghatározó kérdésekről az érdekvédelem teljes kirekesztésével úgy határoznak, mint egy zártkörű klub tagjai.

Az embereket azonban nem lehet az orruknál fogva vezetni, bár a hatalom egyes képviselői rendre megkísérlik – véli Székely. Hiába állítja a kormányszóvivő, hogy az új munka törvénykönyve a munkahelyek megtartásának, s újak teremtésének a feltétele, nem lehet eltitkolni, hogy a csipszadóhoz hasonló döntések miatt egyre több munkahely megszűnik, s határozottan romlanak a foglalkoztatási feltételek. És ráadásul az Mt. ezer sebből vérzik, minősíthetetlen, fércmunka – közölte a VDSZ a Hír24-nek eljuttatott közlenyénében.

Székely szerint elérkezett az idő, hogy az emberek a kezükbe vegyék s sorsuk irányítását, s éljenek azokkal a törvényes lehetőségekkel, amelyekkel meg lehet akadályozni a kormány ámokfutását. A tömeges méretű félpályás útlezárási sorozat csak egy része annak a programnak, amellyel a szakszervezetek és civilszervezetek tiltakoznak az antidemokratikus törvényhozás, a nyugdíjrendszer szétverése, a szerzett jogok visszamenőleges elvétele, a szegénységbe taszító adóztatás, az elhibázott Mt.-tervezet, az egészségügyet érintő kedvezőtlen változások, az oktatási rendszer totális felforgatása, valamint a szakszervezetek leplezetlen letámadása ellen.

Mint arról már korábban írtunk: Gaskó István LIGA-elnök is a tüntetések folytatását helyezte kilátásba, ha nem sikerül jobb belátásra bírni a kormányt.

Olvasói sztorik