Belföld

Elítélték az Új Magyar Gárda főkapitányát

Nem jogerősen, próbára bocsátotta a bíróság az Új Magyar Gárda főkapitányát.

Egyrendbeli, hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt bűnösnek mondta ki Kiss Róbertet, az Új Magyar Gárda főkapitányát a Fővárosi Bíróság első fokon pénteken, két év próbára bocsátotta, ugyanakkor őt és két társát az egyesülési joggal visszaélés miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett a bűnösség megállapításáért, és Kiss Róbertre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, két társa esetében pedig pénzbüntetést javasolt. A védelem Kiss Róbert felmentését kérte.

A bíró az indoklásában úgy fogalmazott: “jelenleg a magyar közélet úgy néz ki, hogy a magyar parlamentben és az utcákon a nemzeti radikalizmusnak olyan formája létezik, amelynek a retorikájában elfogadottá vált a cigánybűnözés kifejezés”, a bíróságnak pedig “nem a népet kell nevelnie, hanem az országban fennálló rendhez igazodnia” és “nem a bűnüldözés eszközeivel kell elkergetnie a politikai nézeteket”. Szerinte nem a bíróság dolga megmondani, hogy ki “cigányozhat”, ezt a politikának kell megszűrnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik