Belföld

Simor cégeladása: “nehogy ebből probléma legyen”

A házelnök továbbküldi a parlament illetékes bizottságának az MNB-elnök korábbi cégének eladási iratait.

Az Országgyűlés elnöke a Lánchíd Rádiónak nyilatkozva elmondta: mindössze arra volt szükség, hogy “nehogy véletlenül személyiségi jogvédelem okán szó érje a ház elejét. Azt a helyzetet kellett elhárítani, hogy nehogy ebből olyan probléma legyen, amit senki nem akar”.

Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága október 18-án határozott arról, hogy Simor Andrásnak október 30-ig meg kell küldenie a bizottság számára mindazokat az okiratokat, amelyek igazolják, hogy eladta ciprusi cégét, az abban lévő vagyont hazahozta, és az erre vonatkozó adókötelezettséget teljesítette.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtóosztálya hétfőn közölte az MTI-vel: Simor András elnök a korábban tulajdonában álló cég értékesítésének dokumentumait elnöki titkárságán október 19-től hozzáférhetővé tette, ezenkívül a dokumentumokat még a múlt héten megküldte Kövér Lászlónak.

Az MNB arra reagálva közölte ezt, hogy Szijjártó Péter, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke az MTI-nek hétfőn azt mondta: nem érkeztek az MNB elnökétől a parlament költségvetési bizottságához a dokumentumok arról, hogy Simor András valóban eladta off-shore cégét, és valóban hazahozta a vagyonát.

Szijjártó Péter szerdai sajtótájékoztatóján is azt mondta: a bizottsághoz a kért iratok nem érkeztek be. Mint mondta: a házelnök át fogja tanulmányozni a megküldött iratokat, és ha ezek azok az iratok, amelyeket a bizottság kért, akkor azt eljuttatja a testületnek, a bizottság pedig megvizsgálja azokat, és dönt az esetleges további lépésekről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik