Belföld

Fasisztoid rezsim építésével vádolják Orbánékat

A német hírügynökség kíméletlenül kiosztja Orbánt az Alaptörvény Asztala és az Új Színház ügy miatt.

Restauráció magyar módra: Orbán jobboldali kultúrforradalma címmel kommentárban foglalkozott a magyar belpolitikával a dpa német hírügynökség.

Kathrin Lauer, a dpa budapesti tudósítója az írás bevezetőjében ismertette a területi közigazgatásért felelős államtitkár, Szabó Erika közelmúltban hozott rendeletét az Alaptörvény Asztalának felállításáról a polgármesteri hivatalokban. A tudósító ismertette a rendeletben foglaltakat, hangoztatva: “sok magyar kérdezi, hogy ezen nevetnie vagy sírnia kell.”

Lauer idézte Szabó Erikát aki szerint az új alaptörvény elfogadásával Magyarország jelképesen is lezárta a múltat és új fejezetet nyitott az ország történetében. A tudósító ugyanakkor ennek kapcsán azt írta, hogy ebben az új fejezetben “a fasisztoid Horthy-rezsim két világháború közötti időszaka” köszön vissza.

A dpa ezt követően beszámolt az Új Színház élére történt kinevezésekről, Csurka Istvánt “bevallottan antiszemitaként” említve, Dörner Györggyel kapcsolatban pedig azt emelve ki, hogy a nácik által használt “elfajzott” kifejezést alkalmazta, amikor a liberális kulturális felfogást bírálta. Utalt továbbá a tudósító a közmédia egységesítésére, “gleichschaltolására”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik