A Magyar Nemzet szerint Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára fegyelmit kapott. Ő lett felelős azért, hogy hiba történt a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározat kihirdetésénél.
Ellentmondás volt a Fürjes Balázs kinevezéséről szóló jogszabály címe és tartalma között. Míg előbbi a kiemelt fővárosi beruházásokra utalt, utóbbi szerint az összes hárommilliárd forint feletti állami beruházás a kormánybiztos jogkörébe került.
Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője hétfőn azt mondta a lapnak, hogy a kinevezés szándéka, célja világos: Fürjes Balázs a határozatban rögzített budapesti nagyberuházások előkészítését és megvalósításuk irányítását végzi kormánybiztosként. A miniszterelnök szóvivője tudatta, hogy a kormányhatározat egyértelműsítése nagyon rövid időn belül megtörténik majd. Az ugyanakkor akkor még nem derült ki, ki felelős a hibáért. Tegnap a kérdést Giró-Szász András kormányszóvivő azzal hárította el, hogy Fürjes Balázs a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) kormánybiztosa, a tárcánál kell megkérdezni, ki a felelős. A KIM kora délután viszont csak annyit közölt, hogy a szakmai mulasztással kapcsolatosan a tárca megállapította a felelősséget.