Belföld

Kuncze válasza Gyurcsány hívására

Expolitikusokat kérdeztünk, belépnének-e Gyurcsány pártjába.


Gyurcsány Ferenc
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

„Az a liberalizmus, amit Kuncze, és az a költségvetési fegyelem, amit Bokros képvisel, nagyon közel áll hozzánk. Kerékbárczy pedig ott volt az alakuló ülésünkön, ezzel is demonstrálva, hogy fontosnak tartja a demokraták összefogását” – ezt Molnár Csaba, a leendő Demokratikus Koalíció majdani frakciójának kvázivezetője nyilatkozta lapunknak, miután arról érdeklődtünk, a jelzett urak beférnek-e a szombaton alakult formációba.

Ha jól értjük: Molnár nem bánná, ha Kuncze-féle ismert arcok jelennének meg a szélesre tárt pártkapuban. Publikus egyeztetések egyelőre nem zajlanak; amikor erről érdeklődtünk, a következő választ kaptuk Molnártól: „Nem tárgyaltunk senkivel. Ez a következő időszak feladata.”

Azért mi felhívtuk a három megszólított politikust.

Kezdjük a kudarccal: Bokros Lajos Strasbourgban van, csörög, csörög, nem elérhető.


Bokros Lajos
Fotó: MTI / Kollányi Péter

Kuncze és Kerékbárczy viszont felvette a telefont. Ideillesztjük a két – portréértékű –, mellébeszélős, egyperces interjút. A lényeg: egyikük sem mondott nemet.


Kuncze Gábor
Fotó: MTI / Beliczay László

Először Kuncze Gábor, volt szabad demokrata pártelnök, volt belügyminiszter, a Klubrádió műsorvezetője.

Kolléga úr, tiltakozik, ha valaki hírbe hozza a nevét a Demokratikus Koalícióval?

Nem foglalkozom a kérdéssel.

Még mindig nem politizál?

Nem foglalkozom a kérdéssel.

Meddig nem foglalkozik még a visszapolitikusodási kérdéssel?

Nem foglalkozom a kérdéssel.

Azt se mondja, hogy mondjuk fél éven belül dönt?

Nem gyártok hírt. Legalább mi, újságírók, ne alakítsunk pártot.

Nevet. Ezek szerint az iménti mondatát ironikusnak vehetem.

Természetesen.


Kerék-Bárczy Szabolcs
Fotó: MTI / Soós Lajos

És Kerék-Bárczy Szabolcs, volt Los Angeles-i főkonzul, volt MDF-es országgyűlési képviselő, Bokros Lajos tanácsadója.

Ön tiltakozik, ha valaki hírbe hozza a nevét a Demokratikus Koalícióval?

Rokonszenvvel figyelek minden olyan törekvést, mely nem a demokratikus értékek szembeállításának irányába hat, hanem ezek integrációját célozza, hiszen az a magyar társadalmi fejlődés kerékkötője, hogy…

Ön ott ült a DK szombati szülinapján. Ez több mint rokonszenvvel figyelés.

Meghívottként vettem részt a Demokratikus Koalíció második születésnapján Debreceni Józseffel és másokkal együtt.

Beszélgettek a belépésről?

Nem időszerű.

Ha belépne, azt legkésőbb mikor tenné?

Most nem időszerű a kérdés.

Fél év?

Nagy szükség van arra, hogy végre megjelenjen a szabadelvű konzervatívok képviselete a közéletben. Nem tudom, ennek milyen szervezeti és személyi formája fog megvalósulni, de az egészen bizonyos, hogy hónapokon belül választ kell adni erre a kérdésre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik