Belföld

A jövő hétig függetlenek lesznek az MSZP-ből kilépett képviselők

Az Országgyűlés elnökének döntéséig az MSZP frakciójából kilépett tíz képviselő függetlenként dolgozhat a parlamentben.

Az adótörvények tárgyalása közben, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter expozéja után az elnöklő Lezsák Sándor a plénum előtt bejelentette, hogy Kövér László házelnök várhatóan a jövő héten dönt az MSZP-ből kilépett tíz képviselő frakcióalakításra irányuló bejelentéséről, addig őket azok a jogok illetik meg, amelyekkel a független képviselők rendelkeznek.

Lezsák Sándor emlékeztetett arra, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője hétfőn tájékoztatta: tíz képviselő kilépett a képviselőcsoportból. A házszabály rendelkezéseinek megfelelően a kilépett képviselőt függetlennek kell tekinteni, az Országgyűlés ennek ismeretében döntött a tárgyalási időkeretekről – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök szombaton jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, nyugatos, polgári balközép pártot alapítanak a már létező Demokrata Párt bázisán, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját.

Hétfőn kiderült, hogy a házelnök csak azután kezdeményezi az üggyel kapcsolatban szükséges döntések meghozatalát, hogy a hét végén hazatér latin-amerikai útjáról. A Demokratikus Koalícióhoz tartozó képviselők közölték: ha kedden sem működhetnek frakcióként, tiltakozásul nemzetközi szervezetekhez fordulnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik