Belföld

Lemondott a Táncsics Alapítvány vezetéséről Gyurcsány Ferenc

A volt miniszterelnök 2009. július 4-e óta vezetteaz MSZP pártalapítványának számító szervezetet.

Lemondott a Táncsics Alapítvány elnöki posztjáról Gyurcsány Ferenc hétfőn. A volt miniszterelnök a lemondásáról szóló dokumentumokat eljuttatta Mesterházy Attila pártelnöknek – közölte újságírókkal Molnár Csaba volt MSZP-s politikus, akit a Demokrata Párt frakcióvezetőjévé választottak szombaton a szocialista pártból távozó képviselők.

Hangsúlyozta, hogy bár Gyurcsány jogi értelemben az MSZP pártalapítványának élén maradhatott volna, erkölcsileg nem, korábbi ígéretének megfelelően ezért döntött a lemondásról.

Gyurcsány Ferenc 2009. július 4-e óta vezette a Táncsics Alapítványt, miután távozott az MSZP éléről és a miniszterelnöki székből.

A pártalapítvány új kuratóriumi elnökét – aki állandó meghívottja az MSZP elnökségének – a szocialista párt és a frakció jelölheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik