Belföld

Munkaügyről, bírákról, ügyészekről döntött a kormány

A kabinet elfogadta az új munka törvénykönyve tervezetét, jóváhagyta a bíróságok, ügyészségek szervezetéről, a bírók és ügyészek jogállásáról szóló javaslatot.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A kormány szerdán elfogadta az új Munka törvénykönyve tervezetét, amely egyértelműen javítja a versenyképességet, és helyzetbe hozza a kis- és közepes vállalkozásokat – mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján Budapesten.

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón úgy fogalmazott: a kormány által elfogadott tervezet “99 százalékban” megfelel annak a verziónak, amely az elmúlt hetek egyeztetésein kialakult.

A maradék egy százalékról azt mondta: a kollektív “lábban”, vagyis a szakszervezeteket érintő szabályozásban vannak még véleménykülönbségek, de itt is van még lehetőség további javaslatokat, véleményeket megfogalmazni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a törvénykönyvben szerepel a védett kor intézménye, marad a 20 nap alapszabadság és a plusz 10 nap pótszabadság, a munkavállalók ráadásul az eddiginél több nappal rendelkezhetnek szabadon.

A kormány szerdai ülésén megtárgyalta és jóváhagyta a bíróságok és az ügyészségek szervezetéről és igazgatásáról, valamint a bírák és az ügyészek jogállásáról és javadalmazásáról szóló sarkalatos törvények tervezetét is – jelentette be a tájékoztatón Répássy Róbert.

A közigazgatási és igazságügyi tárca igazságügyi államtitkára elmondta: a törvényeket pénteken be is nyújtja a kormány az Országgyűlésnek, amely várhatóan november 3-án kezdi meg azok tárgyalását és november 21-én lehet a zárószavazás.

Az új szabályozás döntő többsége 2012. január 1-től lép életbe, néhány elem azonban csak egy évvel később, 2013-tól. Répássy Róbert hozzátette: a korábban nagyrészt már a sajtóban is megismert javaslatok előkészítését széles körű szakmai egyeztetés előzte meg a kormány és az ügyészségek, valamint a Magyar Bírói Egyesület között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik