Vona Gábor betévedt egy pesti zsidó étterembe.
Nem, ez nem egy vicc első mondata, hanem maga a magyar vérrögvaló. Mire észbekapott a honi szélsőjobb vezére, már nem volt visszaút, rendelni kellett. „Mit ajánl?” – kérdezte rutinosan a pincért. „Önnek? Nos. Zsidótojást. Vagy cigánypecsenyét.”
Vona tojást kért.
Na, ha Békésbe keveredik (ajánljuk neki), ott is a Kira kifőzdébe, nem lesz módja etnikai alapon válogatni. Ugyanis a Kira egy cigányétterem, Magyarországon az első. Hétfőn nyitotta a tulaj, a harminckét éves, háromgyermekes Ásós Géza.
„Visszavettem a kenyeret” – Klikk a képre a galériához!
Fotó: Kummer János
„A környéken én vagyok a legnagyobb cigány” – így mutatkozik be Géza, és ami a testi paramétereket illeti, alighanem igazat mond. Hősünk százkilencven centi magas és százhetvennégy kiló. Azért csak ennyi, mert január óta fogyózik: kettőtízről indult. „Visszavettem a kenyeret” – ez a diéta lényege. Meg persze az is, hogy kevesebbet nassol, mint annak előtte. Neki mi a nass? Hát a sült csirkefarhát. Abból bedörgöl háromkilónyit is, az testvérek közt is úgy húsz darab, hozzá tálnyi krumplimóring a köret. Nem romák kedvéért a krumplimóring receptje: bőzsíron üvegesre sütünk egy fej vöröshagymát, rádobjuk a főtt krumplit, kis só, bors, fűszerpaprika, majd az egészet villával megtörjük, hogy csak úgy sikít belé a teflonbevonat. Majd amikor ezzel megvagyunk, a masszában meghempergetjük a levesben főtt, aztán ropogósra sütött csirkefarhátat (csfh.). „Természetesen kizárólag első osztályú csirkefarhátat használok, annak kilója legalább kétszáz forint!” – így Géza, aki nem dolgozik akármiből.
Szóval, ha elkészül az a vájlingnyi csfh., csupán annyi tennivalója marad az embernek, hogy ölbe veszi a legszélesebb műanyag tálcát és leül meccset nézni. Futballközvetítés Gézánál nincs csfh. nélkül, de komolyan. Más szotyit ropogtat, ő csibegerincet. Csakis kézzel, ugyanis késvillát rendes ember nem használ a farháthoz, olyan lenne az, mint glasszékesztyűben abszolválni a piszoárt; aránytévesztés. Tudja ezt Géza, és hamarjában be is mutatja nekünk a csfh. fogyasztásának autentikus módját. „Keresztbe kettétörjük, és rögtön nyerünk két csodálatos falatot, aztán a nyaki részt választjuk le, majd a lepkecsontot, aztán ezt itt, ekkor megpillantjuk a lépet, az a legjobb falat…” (Sült)Vérprofi.
Encéká
Történetünk szempontjából azért bír jelentőséggel a meccs, mert Géza focibolond. Maga is labdarúgó, csapatával az NB III-ig vitte, párszor bekerült a megyeválogatottba is. Kapus volt, állítólag nem is tehetségtelen, de amikor kiöregedett az ifiből, választania kellett: futball vagy tanulás. Utóbbi mellett döntött, mert akkor még élt benne a vágy, hogy ő lesz az első diplomás az Ásós-famíliában. Nem minden alap nélkül tört ily magasra, hiszen „általánosban jó tanulónak számítottam… legalábbis ahhoz képest, hogy cigány vagyok”.
Érettségi után össze is jött a felvételi: tanítóképző a közeli Szarvason. Kis híján sikeresen telt az első év, ám az utolsó kollokviumon, matekból elhasalt a Géza. Négyszer. „Nem voltam szimpatikus a tanárnak.” Vagy Pitagorásznak és Thálésznak. De ez már sosem fog kiderülni.
Fizikai munkássá curikkolt vissza Géza, beállt az apja mellé térkövezni. Melózott aztán zsákolóként takarmánykeverőben, öntőforma-készítőként öntődében, kézbesítőként az önkormányzatnál, míg végül saját vállalkozást indított: gipszkartonszerelő lett. A keresményt beruházta, hamburgerezőt nyitott egy büfékocsiban. Slágerterméke a Nagy Cigány Kedvenc volt – „encéká”, ahogy a törzsvendégek kérték -, amiről itt csak annyit árulunk el, hogy koleszterindiétához nem ajánljuk.
”…az evőeszköz is nullkilométeres.” – Klikk a képre a galériához!
Fotó: Kummer János
Pörgött a büfé, elketyegett a kartonozás is, a duplaprofitból pedig egy kis pizzéria lett. A kis pizzériából pedig pub. A pubból meg cigányétterem. Utóbbi ugráshoz a löketet egy pályázat adta. Géza – ki jeles netező, naponta nézi még a kurucok honlapját is – januárban lelt rá a kiírásra, gyorsan összerakta az anyagot. Beadta a pakkot, és – vannak még csodák – nyert bő tízmillió forintot. Cserébe vállalta, hogy étkezdét nyit, jövő januártól minimum két éven át legalább öt romát foglalkoztat, plusz további egy esztendeig fenntartja az üzletet. Ha hibázik, jelzálogosan visszajár az állami pénz.
Belevágott. „Itt minden új. Az asztalok, a székek, a konyhagépek, csak a sütő hétszázezerbe került, még az evőeszköz is nullkilométeres.”
Géza most a csálinger, az asszony a pult mögött áll, a menüt Tomi hordja házhoz. „Róla tudni kell, hogy nagyon fekete. Első nap meg is ijedtek tőle a fehér nénik. A második napon már mosolyogtak, amikor kérdezte tőlük, hogy szolgál az egészségük, ízlett-e az ebéd, a harmadik napon, vagyis ma meg már el sem akarták engedni, szinte beleszerettek.” Cím van bőven, érkezik rendelés még a város túlvégéből is, sok rászorult ebédjét a helyi cigánymisszió támogatja, másokét a békési pünkösdisták szponzorálják.
A konyhán hiába keresünk romát, ott Zsolt az úr. Zsolt szakács és fehér. A békési 1. számú általános iskolában végzett. „Az osztály zöme cigány volt” – így a séf. „Zsolt három évvel fiatalabb nálam, és kettővel járt lejjebb” – így Géza.
„Zsolt három évvel fiatalabb nálam, és kettővel járt lejjebb” – Klikk!
Fotó: Kummer János
Szmájli
Géza legkisebb lányát Kirának hívják, tiszteletére az éttermet is így keresztelték: hatalmas piros betűk rajzolják a nevet olyan sárga homlokzatra, amilyen sárgát egész biztosan nem tartanak a belbudai festékboltosok. Keressük a „cigányétterem” föliratot, hiába. „Elkészült, de a pakolásban megsemmisült. Szóltam gyorsan a dizájnosoknak, a hétvégére ígérték a pótlást.” Hogy mi lesz a szöveg? „Autentikus cigányízekkel.”
Kóstoljuk.
Cigányhúslevessel nyitunk,”zsíros, öreg tyúkból, azt szereti a cigány”, belehelyezve csigatészta bőséggel. Kis zöldborsó is, ahogy kell, ötös; Újházy Ede azt mondaná rá, hogy újházy, de persze nem lenne igaza, pláne nem Békésen, no pláne nem, ha Gézával szemben kellene érvelnie egy bezárt egységben.
A leves után következik az igazi kihívás: cigány tyúkoskáposzta. Piros zsír szivárog a lucskos káposzta alól, s ha kicsit odapiszkál az ember, egy egész comb is megmutatja magát, bőrösen, persze; „Tyúkalkatrész” – ezt mondja rá Géza. A díszítésnek szánt nyers kellevél meghökkent, pláne hogy mellette tyúknyak köszön ki szmájliként a tányérból, de olyan kajánul, hogy tizedmásodperc alatt kapna tőle egésztestes érelmeszesedést a Michelin-csillagos Onyx séfje tulajostul (kihez a minap interjúidőpontot kértünk, ám ő azt üzente vissza a marketingesével (!), hogy talán februárban lesz húsz perce ránk; na, akkor inkább libagége).
”zsíros, öreg tyúkból, azt szereti a cigány” – Klikk!
Fotó: Kummer János
Bevalljuk Gézának, hogy hajnali fél hatkor reggeliztünk, három deci másfeles tejbe szórtunk gyümölcsös müzlit, tízóraira pedig egy banán meg egy magos kifli volt osztályrészünk – nagyon röhög. „Zsírmentes vagy? Akkor ez odavág.” Oda.
Átéljük, milyen érzés tápos pestinek lenni, szégyenkezünk is jólesőn. Aztán megmutatjuk, hol lakik a Bilagit! (A brifkóban.) Szem nem marad szárazon, de néhány (öt) szelet kenyér meg némi kóla segítségével beburkoljuk a menázsit. Egyetlen egyszer bizonytalanodunk el, méghozzá amikor kiderül számunkra, hogy a kel alatti káposztahalom komplett csirke(griff?)szárnyat takar.
Elnézést kérünk Gézától, hogy a hús „héját”, na, azt nem és nem. Ám meglepetésünkre közli, hogy azt ő sem komálja, s ettől a feloldozottság állapotába, a bőrmentes nirvánába jutunk.
Fizetünk, szemtelenül keveset, és az jár az eszünkbe, hogy egy ilyen kifőzde kulthely lenne Budapesten; a neve legyen, mondjuk, Roma ételbár. Géza, gondold meg. Mi farháttal folytatnánk.
