Belföld

Nyomoznak a Budapest Airport privatizációja ügyében

Draskovics Tibor és Veres János is gyanúsított lehet. A Budapest Airport eladása kapcsán Budai Gyula szerint 24 milliárdos kár érte az államot.


Fotó: MTI / Soós Lajos

Nyomozást rendelt el a Fővárosi Főügyészség a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt ismertetlen tettesek ellen. A nyomozás elrendeléséről a feljelentő, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos számolt be.

Budai Gyula október 6-án jelentette be, hogy feljelentést tett a Budapest Airport Zrt. privatizációja ügyében. Közölte, hogy vizsgálata szerint a BA “hibás privatizációja”, az elmaradt fejlesztések és az ezzel kapcsolatos szankciók hiánya miatt a magyar államot körülbelül 85 millió euró, azaz mai árfolyamon számítva mintegy 24 milliárd forint kár érte.

Budai Gyula elmondta: a Pénzügyminisztériumot a privatizáció során előbb Draskovics Tibor akkori tárcavezető, majd utódja, Veres János képviselte. “Az elrontott privatizációs szerződést” Veres János írta alá – mondta a kormánybiztos. Szerinte a döntéshozó pénzügyminisztériumot vagy az előkészítést végző vagyonkezelőt terhelheti a felelősség az ügyben. A hírre reagálva Draskovics Tibor közölte, hogy ő már a privatizációs folyamat megkezdése előtt távozott a Pénzügyminisztériumtól.

A feljelentéssel kapcsolatos ügyek egy részével kapcsolatban egyébként már február óta nyomoz a BRFK.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik