Belföld

A szoci képviselők többsége aláírta a maradási nyilatkozatot

Egyelőre nem tudni, kik azok, akik nem szignóztak, és azt sem, hogy mindezek után ki megy, és ki marad. Már ha megy valaki egyáltalán.

Az MSZP frakcióigazgatója szerint a képviselőcsoport tagjainak többsége már aláírta azt a nyilatkozatot, amellyel vállalja, hogy továbbra is a szocialista frakcióban politizál. Tóbiás József pontos számot nem említett és neveket sem mondott, csupán annyit árult el, hogy ő már aláírt, és Mesterházy Attila szignója volt az első.

A pártelnök csütörtökön jelentette be, hogy az 58 fős frakció minden tagjának elküldte a nyilatkozatot, amelynek aláírásával a képviselők vállalják, hogy továbbra is az MSZP képviselőcsoportjában politizálnak, és elfogadják a párt alapszabályában az országgyűlési képviselőkre vonatkozóan megfogalmazott előírásokat. A határidő hétfő reggel, addig kell jelezniük az érintetteknek, hogyan tovább.

Mesterházy azután állt elő mindezzel, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója, Varju László szerdán a közrádiónak nyilatkozva egyértelművé tette: új frakció alakításán dolgoznak, és biztos benne, hogy meglesz az ehhez szükséges tíz képviselő támogatása.

Mind a sajtóban, mind az MSZP-n belül vad találgatás indult el arról, hogy “kik lehetnek a tízek”, akik távoznak. Gyurcsány Ferenc Mesterházy lépése után kijelentette, hogy hétfőn is az MSZP-frakció tagja lesz, és amíg a szocialista képviselőcsoportban ül, betartja annak szabályait. Értelmetlennek nevezte azonban, hogy a képviselőcsoport tagjainak ultimátumot adjanak, mivel véleménye szerint a nyilatkozatok csak „az aláírás pillanatának szólnak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik