Belföld

Lefedettebb lesz a katasztrófavédelem

A jövőben minden megyében, valamint munkahelyeken is lesznek önkéntes katasztrófavédelmi mentőszervezetek.

Az új katasztrófavédelmi törvény szabályozza az önkéntes mentőszervezetek védekezésbe való bevonását, illetve támogatását. A jogszabály e tevékenységet önkéntes polgári védelmi szolgálatként határozza meg. Tagjaik az állam által meghatározott módon vizsgát tesznek, míg a szervezetek pénzügyi támogatásokra pályázhatnak eszközparkjuk bővítésére. Jelenleg az új típusú szervezetben kereken kétezer tagot tartanak nyilván, és a katasztrófavédelem számításai alapján létszámuk jövőre elérheti a 100 ezer főt – jelentette ki Bakondi György altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetője az önkéntes alapon működő katasztrófavédelmi mentőszervezetek első országos seregszemléjén

A kiállításokkal, gyakorlati bemutatókkal színesített rendezvényen 34 szervezet képviseletében több mint háromszázan vesznek részt. A seregszemle keretében a Fővárosi Központi Rendeltetésű, valamint a Tisza, illetve Kőrős Mentőcsoport tagjai ünnepélyes esküt tettek, majd Bakondi György mindhárom szervezetnek csapatzászlót adományozott.

A program késő délutánig tartó részében a közszemlére tett gépjárműveket, speciális eszközöket tekinthetik meg az érdeklődök, illetve gyakorlati bemutatókon kaphatnak ízelítőt a mentőszervetek tevékenységéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik