Belföld

Gyurcsány hétfőn még az MSZP-frakcióban folytatja

2014-ben viszont már nem kér helyet a párt parlamenti frakciójában a volt kormányfő.

Még hétfőn is az MSZP frakciójának tagja leszek – mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Keszthelyen. A volt miniszterelnök ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy Mesterházy Attila hétfői nyilatkozattételre szólította fel a szocialista frakció tagjait, arról, hogy a képviselőcsoportban maradnak-e.

Gyurcsány Ferenc leszögezte azt is, hogy 2014 után viszont már nem kér helyet “ennek az MSZP-nek a parlamenti frakciójában.” Amíg viszont a frakció tagja, addig betartja annak érvényes szabályait – tette hozzá.

Értelmetlen dolognak szerinte “ultimálni” a képviselőcsoport tagságát, mert a nyilatkozatok csak az aláírás pillanatának szólnak. Az MSZP parlamenti frakciója nincs veszélyben, a párt átalakítása pedig kívánatos – hangsúlyozta Gyurcsány.

A párt keszthelyi székháza előtt a Jobbik mintegy kéttucatnyi szimpatizánsa transzparensekkel várta a lakossági fórumra érkező Gyurcsány Ferencet, és a közben elkezdődött lakossági fórumot hangos bekiabálásokkal zavarták meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik