Belföld

Felpörgetnék a Hunvald-per tárgyalását

Novembertől a három vádkörből már a másodikat szeretnék tárgyalni.

Felgyorsítaná a Fővárosi Bíróság a Hunvald-per tárgyalásainak menetét, így legkésőbb tavaszra elsőfokú ítélet is születhet a perben – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet. Mint írják, Vincze Piroska bírónő bejelentette: novembertől a három vádkörből már a másodikat szeretnék tárgyalni.

A lap emlékeztet, hogy a vádirat szerint Hunvald György, Erzsébetváros volt MSZP-s polgármestere és Gál György korábbi SZDSZ-es gazdasági bizottsági elnök, valamint 23 társuk az ingatlanértékesítéseknél bűnszervezetben elkövetett csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel több mint 600 millió forint kárt okozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik