Belföld

Titkos szövetség alakult az MSZP-ben

A Mesterházy Attila mögött összegyűlt csoport a Gyurcsány Ferenc-féle platform esetleges kiválása utáni időszakra készül.

Tanácskozáson gyűltek össze az MSZP meghatározó személyiségei múlt pénteken, hogy a párt jövőjéről és a Gyurcsány-platform kiválása utáni időszak megoldási lehetőségeiről beszéljenek -– értesült a Népszabadság és a Népszava.

A Népszabadság keddi számában azt írja: forrásai szerint az összejövetel célja egy szövetség kialakítása volt a jelenlegi pártelnök mögött annak érdekében, hogy a Gyurcsány-platform esetleges kiválása utáni időszakban is bizonyosan fennálló és megmaradó problémákra mielőbbi megoldások szülessenek.

A lapok úgy tudják, hogy az egyeztetést Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Hiller István szervezték, a közel 30-40 fős társaságban volt még többek között Szekeres Imre, Baja Ferenc, Katona Tamás és több megyei elnök: például Harangozó Tamás, Iváncsik Imre, Varga Zoltán vagy Boldvai László. A pártelnök Mesterházy Attilát nem hívták meg a tanácskozásra, de értesítették róla; őt Velez Árpád kabinetfőnök képviselte a társaságban.

A “pénteki kör” egyeztetéséről írásos feljegyzés is született. Ebben többi között megállapítják, hogy az MSZP válaszút előtt áll. “Még van esély arra, hogy megteremtsük az új magyar baloldalt, de arra is, hogy az MSZP elveszítse jelentőségét és képességét a szövetségkötésre. Ahhoz, hogy az első utat járjuk, a párton belül olyan mozgalomra, szövetségre van szükség, amely nem a hatalmi-személyi viszonyok átrendezésére összpontosít, hanem arra, hogy az MSZP-ben az új magyar baloldal gondolati és szervezeti kereteit építse ki” – olvasható a lapok birtokában lévő összefoglaló dokumentumban.

A “kör” kimondta, hogy új MSZP-re van szükség, de nem egy másik pártra. Ennek érdekében több fontos feladat tisztázását várják a novemberi kongresszustól és azt megelőzően a pártközösségektől is.

Utóbbiak között szerepel például az MSZP kormányzati és ellenzéki teljesítményének egyértelmű értékelése, a válságkezelés baloldali modelljének felvállalása, a kudarcokért való felelősségvállalás.

A szövetség azt is akarja, hogy az szocialista párt állást foglaljon Európa legaktuálisabb vitáiban és erősítse meg értékvállalását az Európai Uniót és annak jövőjét illetően. Végleges döntés meghozatalát szorgalmazzák a követni kívánt pártmodellt illetően is, amely viszont semmiképpen sem lehet a Fidesz struktúrájának leképezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik