Belföld

Pedagógussztrájk közeleg a PDSZ szerint

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke,Mendrey László úgy véli, van esély a munkabeszüntetésre.

A hétfői Népszavában megjelent interjúban arra a kérdésre, hogy lesz-e pedagógussztrájk a PDSZ elnöke azt mondta, hogy a jelenlegi helyzet nem túl szívderítő, ezért van rá esély. Hozzátette ugyanakkor: nem tőlük, szakszervezeti vezetőktől függ a munkabeszüntetés. “Meg kell keresnünk a kollégáinkat, meg kell tudni, ők mit szeretnének” – mondta.

Mivel nemrég került nyilvánosságra a köznevelési törvény koncepciója, a pedagógusok Mendrey szerint még nincsenek teljesen tisztában azzal, milyen veszélyeket rejt számukra. “Ezért vállaltam, hogy fellármázom a kollégáimat, illetve a szülőket és a pedagógusjelölteket is, hogy közösen lépjünk fel a tervezet megváltoztatásáért. Fontos megértetni a társadalommal, hogy ami jó az iskolának és a pedagógusoknak, az mindenkinek az érdekét szolgálja” – jegyezte meg.

A szakszervezeti elnök azt is hozzáfűzte, hogy az érdekegyeztetés ilyen szintű figyelmen kívül hagyása nem fordult elő korábban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik