Belföld

Geréb Ágnes házi őrizetben tölti az őszt

A bíróság szerint feltételezhető, hogy a szülésznő szabadlábra kerülve újabb, szabadságvesztéssel sújtható bűncselekményt követne el.

A Fővárosi Bíróság csütörtöki, jogerős végzésében helybenhagyta Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász házi őrizetének meghosszabbítását. A végzés szerint a korábban első fokon eljárt Budai Központi Kerületi Bíróság helyesen állapította meg, hogy a lakhelyelhagyási tilalom nem elégséges kényszerintézkedés a gyanúsítottal szemben, mert alappal lehet tartani attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülve újabb, szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el.

Geréb Ágnes ellen “foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt” a BRFK életvédelmi osztálya folytat eljárást. A bába házi őrizetét legfeljebb december 21-ig hosszabbították meg.

Az elmúlt egy év során többször tüntettek a Geréb Ágnes mellett kiálló civil szervezetek. Mint arról beszámoltunk, a szülész-nőgyógyász szabadon bocsátásáért legutóbb szerdán, nagyjából kétszázan demonstráltak Budapesten. Geréb Ágnes védelmében akkor felszólalt egy olyan édesanya is, akinek szülése kapcsán eljárás folyik a bába ellen.

A bíróság csütörtöki jogerős döntése után megkerestük Spronz Júliát, a Születésház jogsegélyszolgálatának munkatársát. A szakember a Hír24-nek elmondta, minden jel arra utal, hogy a támadások az otthonszülés ellen irányulnak, és valójában egy jogi köntösbe öltöztetett lejárató kampány tanúi lehetünk. A Geréb Ágnes ellni kényszerintézkedés indoklása pedig abszurd, hiszen amivel a szülész-nőgyógyászt vádolják, az gondatlanság, ami viszont kizárja a szándékosságot, s egyúttal a bűnismétlés lehetőségét is. Az sem világos, hogy mi egyáltalán a szóban forgó bűn, ha a bíróságnak – ahogy azt korábban kifejtették – valójában nem az otthonszüléssel, hanem Geréb Ágnessel van problémája – fogalmazott Spronz Júlia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik