Belföld

Nyílt levélben üzent az államtitkár

Az elvándorlásra toborzás helyett a közös munka folytatását javasolja a rezidenseknek az egészségügyi államtitkár nyílt levelében.

Szócska Miklós a Magyar Rezidens Szövetség elnökének írt leveléről elmondta: baráti hangú levelében leírta, hogy elfogadja a rezidensek érveit és megérti helyzetüket, de egyúttal kiemelte: jelenleg nincs olyan ágazat, ahol meg lehetne mondani, hogy mi lesz öt év múlva. Ebben “az iszonyúan kiélezett gazdasági helyzetben a követelésekkel csak bajt lehet elérni” – fogalmazott az államtitkár. A megoldást csak közösen, kemény munkával lehet megtalálni – tette hozzá.

Szócska Miklós kiemelte, hogy a szövetséggel együtt átdolgozott Markusovszky Lajos ösztöndíjprogram második köre meglehetősen sikeres, naponta negyvenen jelentkeznek.

Az államtitkárság és a rezidensszövetség együttműködésére utalva az államtitkár nyílt levelének címe: 374, mivel mostanáig ennyi rezidens jelentkezett a kibővített rezidensi ösztöndíjprogramra. Az államtitkár szerint ez a szám azt mutatja, hogy a decemberi határidő lejárta előtt biztosan be fog telni a keret, tehát megtalálták azt a modellt, amely alkalmas a rezidensek itthon tartására.

Az államtitkár megjegyezte: a rezidenseknek ahelyett, hogy az országot járva felmondásra buzdítják a kollégákat, inkább a polgármesterekkel kellene egyeztetniük arról, hogy segítsék a települések egészségügyi intézményeiben dolgozók letelepedését. A Magyar Rezidens Szövetség kedden azzal a céllal indult országjáró körútra, hogy az év végéig minél többen helyezzék letétbe felmondólevelüket annak érdekében, hogy a kormányzat tegyen érdemi intézkedéseket az orvosi bérek és munkakörülmények rendezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik