Belföld

Keddtől már a buszok is a KöKi-ig járnak

A BKV szerint Minden feltétel adott aKőbánya-Kispesten kialakított új buszvégállomás biztonságos megnyitásához

2011. október 4-én kedden a hajnali üzemkezdettől az autóbusz-járatok használatba veszik a Kőbánya-Kispesten kialakított új buszvégállomást, ahol a korábbinál kényelmesebb körülmények várják az utasokat – áll a közlekedési vállalat közleményében.

“A munkálatok során a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV mindent megtett annak érdekében, hogy az utasok minél hamarabb használhassák a buszvégállomást. A BKK és a BKV szakemberei meggyőződtek arról, hogy a korábbi feltételeknek megfelelően valamennyi végállomásra vezető út és járdakapcsolat elkészült, a metró és az autóbusz végállomás közötti utasfolyosókon a gyalogos közlekedés feltételei biztosítottak, az átadás sajnálatos csúszása a bevásárlóközpont építtetőjének késedelme miatt történt” – állítja közleményében a BKV.

A keddi üzemkezdettől az utasok az új végállomáson immár minden autóbuszjáratot a végleges helyén találnak meg: valamennyi, eddig ideiglenesen a Határ útig meghosszabbított autóbuszjárat útvonala megváltozik, a buszok a bevásárlóközpont alatt kialakított új végállomásig fognak közlekedni.

Megszűnik továbbá a Határ úton, a P+R parkoló helyén kialakított ideiglenes végállomás, így minden érintett autóbuszjárat csak Kőbánya-Kispesten lesz elérhető. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre közlekedő 200E autóbuszra is csak Kőbánya-Kispesten lehet felszállni, a metróállomásról külön jelzések segítik a repülőtérre utazók tájékozódását.

A változások nyomán tehát a 85-ös, 85E, 93-as, 98-as, 98E, 136E, 148-as, 182-es, 184-es, 200E, 201E, 202E, 282E, 284E járatok ismét Kőbánya-Kispestig közlekednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik