Belföld

Hűtlen kezeléssel is megvádolták Hagyót

A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője is.

Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen – tudta meg pénteken az MTI Hírcentrum. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta: a BRFK Gazdaságvédelmi főosztálya az eljárása során megállapította, hogy a főpolgármesteri hivatal vagyonkezeléssel felhatalmazott tisztségviselői több alkalommal kötöttek fiktív megbízási szerződéseket, amelyek célja a megbízott jogtalan vagyoni előnyben részesítése volt.

Horváth Katalin Fanni hozzátette: a fiktív szerződések több mint 25 millió forint kárt okoztak a Fővárosi Önkormányzatnak.

Gyekiczki András a Horn-kormány idején a Belügyminisztérium kabinetfőnöke volt és nevét az akkori ellenzék összefüggésbe hozta SZDSZ-es politikusokkal kapcsolatos állambiztonsági iratok eltüntetésével.

A Főpolgármesteri Hivatal 2009. és 2010. első féléves gazdálkodását vizsgáló Állami Számvevőszék (ÁSZ) tizenegy megbízási szerződés kapcsán talált bűncselekményre utaló jeleket.

Sepsey Tamás, az ÁSZ Önkormányzati és Területi Ellenőrzési Igazgatóság főigazgató-helyettese az MTI Hírcentrumnak azt mondta: “több esetben olyan igazolás történt, amely mögött nem volt tényleges teljesítmény, más esetekben viszont a tényleges teljesítmény aránytalan volt a megbízási díj összegéhez képest”.

A számvevőszék januárban tett feljelentést a rendőrségen. A BRFK eddig tizenhárom embert hallgatott ki gyanúsítottként és még további ötöt terveznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik