Bár kedden Réthelyi Miklós miniszter és Dux László felsõoktatási helyettes-államtitkár azt ígérte a rektoroknak, hogy péntekre lesz meg a felsõoktatási törvény tervezete, – a máig csak szamizdatként keringõ többféle felsõoktatási koncepció mellett – már megszületett a jogi dokumentum.
A szerkesztõségünk birtokába jutott közel 120 oldalas normaszöveg a legtöbb általános ponton feltûnõen hasonlít a most hatályos törvényre, plágiumkeresõvel nyilván sok egyezést találnánk. Ennél azonban sokkal érdekesebb az, hogy a több mint egy éve hangsúlyozott államtitkári mantra ellenére, miszerint kerettörvény készül, amiben csak a leglényegesebb elemeket jelenítik meg, 300 paragrafust, számos átmeneti intézkedést és mellékletet ír le a tervezet.
Végül minden egyetem marad?
Felsorol húsz állami, öt egyházi és két magánegyetemet, továbbá tíz állami, 22 egyházi, 12 magánfõiskolát. Azaz a törvény a korábbi híresztelésekkel ellentétben egyelõre nem von össze, és nem szûntet meg intézményeket. (Ez alól kivétel a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, ami megszûnik, pontosabban beolvad a 2012. január 1-jétõl induló Nemzeti Közszolgálati Egyetembe.)
Ez az állapot persze nem biztos, hogy sokáig fennmarad. A bolognai rendszert alapból nem elvetõ tervezet néhány pontja azzal ellentétes irányt ír le. Ilyen például, hogy a jövõben egy felsõoktatási intézmény vagy tudományegyetem, vagy egyetem, vagy fõiskola lehet. (A bolognai rendszerben nem az a lényeg, hogy hívják az intézményt, hanem az, milyen programokat kínál.)
Ennek részletesen kidolgozott kritériumai – sok más mellett – leginkább az intézményben folyó képzések számára és szintjére fókuszálnak, illetve az oktatók tudományos fokozatát írják le. Tudományegyetem például csak az lehet, ahol az oktatók, kutatók legalább kétharmada tudományos fokozattal, egyetemi tanárainak harmada doktori címmel rendelkezik, továbbá az oktatói évi négyszáz publikációt jegyeznek. Emellett a tudományegyetemnek legalább nyolc karral, az egyetemnek néggyel kell mûködnie.
Támogatottól az önköltségesig: egyirányú utca
Nagy bizonytalanság volt a koncepció-cunami során az egyetemi szenátusokban helyet kapó hallgatók arányáról. A törvénytervezet ezt az eddigi egyharmad helyett egyötödben rögzítené, azaz a szenátus tagjainak legfeljebb 20 százaléka lehet hallgató. Ismert volt az is, hogy kétféle hallgatói jogviszonyt képzelnek el Hoffmann Rózsáék: az államilag támogatott és az önköltséges jogviszonyt. Az elõbbit teljes összegét az állam, az utóbbit a hallgató fizeti. Ennek ellenére az évenként felvehetõ hallgatók számát mindkét helyre a kormány határozza majd meg. (Az ezeket rögzítõ kormányrendeleteket tekinthetjük a kézivezérlés egy formájának.)
Az átjárás a pénztárcákat érintõ két fajta hallgatói jogviszony között egyirányú utcának tûnik. Aki nem éri el államilag támogatva a 2,5-es átlagot, illetve nem szerzi meg az elõírt credit felét, az automatikusan önköltséges kategóriába kerül. A szabályt szigoríthatja is az egyetem, de kivételes elbírálásban el is tekinthet az átsorolástól. Az út visszafelé nem ilyen egyszerû, jó teljesítménnyel nem léphet át az önköltséges hallgató az állami képzésbe, csak külön kérelem alapján remélheti, hogy egy-egy megüresedett helyre õt választják.
A lusta egyetemisták elleni harc úgy is leképezõdött a paragrafusokban, hogy leszögezik, az „állam bácsi” maximum 12 félévig finanszíroz egy hallgatót. A támogatási idõ pedig két félévvel lehet csak hosszabb a képzési idõnél. Tehát ha egy négyéves fõiskolát valaki nem végzi el öt év alatt sem, akkor már csak önköltséges helyben reménykedhet. (Még akkor is, ha nem merítette így ki a 12 féléves „állami keretet.”) A vizsgákon elhasalt hallgató pedig csak egyszer újrázhat.
Felvételi, érettségi, nyelvvizsga
A tervezetben nem találtuk, hogy szerzõdéssel kötnék röghöz a hallgatókat. De azt igen, hogy ezentúl legfeljebb három helyre jelentkezhet a diák (igaz, ha ugyanarra a szakra állami és önköltséges helyre is jelentkezik, az egy helynek minõsül). A felvétel alapja az érettségi – kormány által az adott évre, szakra elrendelt aktuális – követelményének teljesítése, a középfokú nyelvvizsgapapír és az újra felélesztett egyetemi felvételin való megfelelés.
A 300 paragrafus azonban nem tartalmazza (bár áttételesen benne van) a felsõoktatásból kivonni szándékozott brutális állami források pontos összegét, és az állam által támogatott hallgatói keretszámokat. Ha most nem is szerepel a törvényben mindez, nem sok jóra számíthat a szektor, rosszabbnál rosszabb forgatókönyvek keringenek. Már többször írtuk az fn.hu-n, hogy téves elõfeltevésekre építve (túl sok a diplomás, kevés a kétkezi munkás), kizárólag a forráskivonás szempontjait figyelembe véve (az oktatás csak az államadósságot termeli újra) készülnek a Hoffmann-tervek. Rossz alapra nem lehet stabil építményt húzni.
Végül idemásoljuk a törvény felvezetõ mondatát. „Az Országgyûlés a nemzet iránt érzett felelõsséggel, alapul véve az Alaptörvényben foglalt nemzeti hitvallást, egyetértve a nemzet lelki és szellemi megújulásának szükségességével, bízva a fiatal nemzedékek elhivatottságában, továbbá azt a hitét kinyilvánítva, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal s lelkierejükkel ismét felemelik Magyarországot, a felsõoktatás szabályozására új törvényt alkot.”
A nemzet iránt érzett felelõsséggel az Országgyûlés ilyen törvényt nem szavaz meg.
