Belföld

Orbán-képek miatt tiltottak ki fotósokat a Parlamentből

Kövér László szerint nem lett volna szabad lefényképezniük a miniszterelnök jegyzeteit.

Kitiltották az Index.hu és az [origo] fotósait az Országgyűlésből. Kövér László házelnök szerint a fényképészek megszegték az egyik szabályt, mely szerint tilos a képviselői felszólalások kéziratait lefotózni. Mindkét online újság múlt héten nyilvánosságra hozott képeket, melyeket Orbán Viktor beszéde közben készítettek a miniszterelnökről és jegyzeteiről. A fotókon többek közt az is látszik, hogy a kormányfő mely pontokat húzta ki előre megírt mondandójából. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy év eleje óta a házelnök az ülésterem feletti karzatra “száműzte” a nem MTI-s fotósokat, mondván, zavarják a Parlament munkamenetét.

Az Index.hu és az [origo] elismerte a házirend megsértését, ugyanakkor utóbbi médium jelezte: az előírást problematikusnak tartják, mivel megítélésük szerint egy ilyen nagy jelentőségű beszéd kézirata – a javításokban, húzásokban tetten érhető dilemmákkal, alternatívákkal együtt – egyértelműen a nyilvánosságra tartozik. Az [origo] vezetősége a probléma megoldása érdekében az adatvédelmi biztoshoz fordult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik