Belföld

Maradnak az életveszélyes társasházak Budapesten?

A fővárosi kormányhivatal szerint a jelenlegi jogszabályok nem teszik lehetővé a járókelőkre is veszélyt jelentő épületek felújításának kikényszerítését.

Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI megkeresésére azt közölte: nincs hatékony jogi szabályozás az épületek megfelelő állapotának biztosítására, a veszélyhelyzetek megelőzésére. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a házak megfelelő állapotban tartása a tulajdonosok kötelessége, ám számos társasház lakóközössége – jórészt anyagi okok miatt – nem képes megfelelő állapotban tartani az épületet. A legtöbb önkormányzat társasházi pályázatokkal, továbbá úgynevezett veszélykerettel támogatja az épületek megújítását, de ezek a források is korlátozottak, és több lakóközösség még a szükséges önerőt sem tudja kigazdálkodni.

A jelenlegi jogszabályok alapján az építéshatóság kötelezést adhat ki a veszély elhárítására, de ettől nem lesz pénzük a társasházi tulajdonosoknak a szükséges javítások elvégzésére – fogalmaztak, hozzátéve, hogy ez a kötelezés nem kellően hatékony eszköz.

Tovább bonyolítja a helyzetet az is, hogy a rossz állapotú házak egy részében az adott önkormányzat is tulajdonostárs, így a polgármesteri hivatalok jegyzőihez tartozó építéshatóságtól nehezen várható el, hogy – közvetetten – az önkormányzat költségvetését terheljék.

A fővárosban működik ugyan mérnökügyelet, de ennek nem feladata az épületek állapotának felmérése; csak akkor intézkedhet, ha már “bekövetkezett a káresemény” – tájékoztatott a kormányhivatal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik