Belföld

Már nem alkalmazza a pécsi egyetem a gyanúsított főigazgatót

Közös megegyezéssel megszűnt a vesztegetéssel gyanúsított férfi közalkalmazotti jogviszonya hétfőn.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az egyetem és korábbi munkavállalójának megállapodása kifejezetten rögzíti: a közalkalmazotti jogviszony megszüntetése nem érinti azon kár megtérítési kötelezettségét, amelyet az I. Gáborral szemben folyamatban lévő büntetőeljárás során esetlegesen megállapítanak.

Hozzátették: a felek rögzítették azt is, hogy okafogyottá vált az a munkaügyi per, amelyet korábban a volt főigazgató a vezetői pótlékának a megvonása miatt indított az egyetemmel szemben, ezért annak megszüntetését kérik a bíróságtól.

A PTE kitért arra, hogy a volt főigazgató augusztus 11-én jogosulatlanul használta az egyetem bankkártyáját. Az intézmény a tranzakció észlelésekor letiltatta azt, a megrendelések döntő részét ennek alapján törölték.

“A volt főigazgatónak egy tételt szállítottak ki, amelynek ellenértékét ő az egyetem felszólítására saját bankszámlájáról átutalással kiegyenlítette” – írták. Hozzátették: az egyetem az esetet jelezte a nyomozóhatóságnak és belső vizsgálatot indított az ügyben.

A PTE I. Gábor fizetésével kapcsolatban rámutatott, hogy a volt főigazgató 2010. október 15-e óta semmilyen juttatást vagy bért nem kap az egyetemtől.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly április óta folytat nyomozást a PTE gazdálkodásával összefüggésben bűnszövetségben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt.  Az NNI feltételezései szerint az egyetemi alkalmazottak – különböző beszerzések során – pénzért jogtalan előnyhöz juttattak három vállalkozást.

Az ügyben tizenegyen kerültek előzetes letartóztatásba. Utoljára a gazdasági főigazgató szabadult, az idén júliusban 30 millió forint óvadék ellenében a házi őrizetét rendelte el a Pécsi Ítélőtábla. A bíróság augusztusban ezt is megszüntette és lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el vele szemben.

I. Gábor még augusztus 29-én, meglévő közalkalmazotti jogviszonyából adódóan, tájékoztatási és együttműködési kötelezettségének eleget téve jelentkezett munkáltatójánál, és írásban is bejelentette, hogy táppénzes állományban van; ezt a munkáltató tudomásul vette.

Később kiderült, hogy a férfi szabadulása után két és fél millió forint értékben rendelt műszaki cikkeket az interneten az egyetem költségére.

Az MTI úgy értesült, hogy a megrendeléseket még egyetemi vezetőként kapott VIP-kártyájának a birtokában bonyolította le. Erre azért nyílt lehetősége, mert bár a gyanúsításával összefüggésben korábban visszavonták főigazgatói megbízatását, e jogosultságát nem szüntették meg. A volt főigazgató végül csak 83 ezer forint értékben tudott vásárolni, a megrendeléseket ugyanis időben leállították.

A rendőrség ezzel összefüggésben múlt pénteken újra őrizetbe vette őt készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel való visszaélés bűntettének megalapozott gyanújával, a bíróság pedig hétfőn elrendelte az előzetes letartóztatását.

Ha I. Gábor bűnössége bebizonyosodik, halmazati büntetésként 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik