Belföld

Kannibál mozdonyok járják az ország sínpályáit

A MÁV kénytelen a leselejtezett vonatok alkatrészeit felhasználni a még működő járművek szereléséhez.

Egymás után robbantak le nyáron a magyar vasút személyszállító vonatait toló-vontató mozdonyok; az elöregedett mozdonyflotta működőképességének megőrzése érdekében a leselejtezett járműveket bontják szét a MÁV-nál – ismerteti a szerdai Népszabadság.

A MÁV hivatalos közlése szerint júniusban 24 vonat nem ért célba időben mozdonya szolgálatképtelenné válása miatt, néhány napja pedig a pécsi és a székesfehérvári vonalon mozdonytüzek bénították meg a forgalmat.

A “kannibalizmust” öt évvel ezelőtt emelte vállalati szintre a MÁV. Az akkor mintegy ezer mozdonyt üzemeltető társaságnál úgy számoltak: az új járművek beszerzésével párhuzamosan seregnyi meglévő vontató válik feleslegessé. A megmaradó gépek főegységeit ezért nem érdemes javítani, pótlásukat a leselejtezett járművek szétbontásával kell megoldani. Azóta a vasút hozzávetőleg száz mozdonyt selejtezett le.

A cégcsoportnál az idén 440 dízel- és 460 villamos mozdony teljesít szolgálatot. Ezek közül 710 vontató már harmincévesnél is idősebb, míg 180 jármű kora 19 és 30 év közötti.

A napilap úgy tudja, hogy a legnagyobb problémát a V43-as villanymozdonyok transzformátorainak meghibásodása jelenti. Ezekből évente átlagosan fél tucat adja fel a küzdelmet. Pótlásukat azonban nehezíti, hogy ilyen berendezéseket már nem gyártanak és Magyarországon javításukkal sem foglalkozik senki.

Hasonló a helyzet a V43-asok forgóvázaival is. Javításukra a MÁV Szolnoki Járműjavító fel van készülve, azonban ez költséges. Ezért a gyakorlatban a forgóvázakat is jobbára a leselejtezett mozdonyokból szerelik ki, ahogy a villamos forgógépeket, motorokat is – ismerteti a Népszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik