Belföld

Hiába vár Gyurcsányra a mentelmi bizottság?

Lapinformáció szerint a volt kormányfő nem fog elmenni mentelmi tárgyalására, amely szeptember 6-án esedékes.

A Népszava szerdai cikke ismerteti, hogy csütörtökön délután nézi meg a Sukoró-üggyel kapcsolatos gyanúsításának ügyészségi iratait Gyurcsány Ferenc. A Legfőbb Ügyészség által megküldött terjedelmes anyag a volt kormányfőre nem vonatkozó részeket is tartalmaz, így például a Sukoró-ügy korábbi polgári peres eljárásainak jegyzőkönyveit. Másolat azonban nem készíthető az iratokról, ahogyan magával sem viheti azokat a volt miniszterelnök. Rubovszky György, a mentelmi bizottság KDNP-s elnöke a lapot arról tájékoztatta: Gyurcsány egyedül mehet be a terembe, ügyvédje sem tarthat vele, de “annyi ideje lesz a tanulmányozásra, amennyit akar”.

A hivatali visszaéléssel gyanúsított volt kormányfő ügyét várhatóan szeptember 6-án tárgyalja majd a mentelmi bizottság. A Népszava úgy tudja, hogy Gyurcsány Ferenc nem fog megjelenni az ülésen. A parlament már őszi ülésszakának első napján, szeptember 12-én dönthet Gyurcsányról, aki – a napilap értesülése szerint – ezt követően napirend után felszólal a parlamentben; vélhetően a kormány munkáját, illetve mentelmi ügyét is értékeli majd.

A napilap arról is beszámolt, hogy szerdán és csütörtökön ismét kihallgatja Bajnai Gordon volt miniszterelnököt a Sukoróra tervezett beruházással kapcsolatos, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Népszava felidézi, hogy Bajnait – aki maga is vizsgálatot kért korábban a telekcsere miatt – idén márciusban egyszer már kihallgatták, és egy 2008. május 26-án a Parlament Nándorfehérvári termében tartott egyeztetésről kérdezték, amelyen Gyurcsány és Bajnai mellett a befektetők – többek között Joav Blum és Fred H. Langhammer – vettek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik