Belföld

Bárkinek házhoz szállítják az alkotmányt

Aki igényli, díjmentesen juthat saját példányhoz a Kövér László által dedikált alaptörvényből.

Személyre szóló alaptörvénye lehet bárkinek, aki igényli azt a lakóhelye szerinti polgármesteri hivatalban, körjegyzőségen vagy a kormányablakoknál – olvasható a kormányzati portálon, amelynek tájékoztatása szerint Magyarország Alaptörvényét Kövér László, az Országgyűlés elnöke személyes aláírásával a Magyar Közlöny különkiadásaként lehet igényelni díjmentesen.

Az alaptörvény terjesztésével összefüggő költségekre a kormány a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium költségvetésében mintegy nettó 50 millió forintos költségkeretet biztosít. Az alaptörvényt a Magyar Közlöny különkiadásaként terjesztik, ezért nyomdai anyagok előkészítését és kinyomtatását a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. végzi el. A postai terjesztést a Magyar Posta végzi, amely az állam számára – a terjesztés nagysága miatt – kedvezményesen nyújtja ezt a szolgáltatást.

A kormány arra kéri az önkormányzatokat, hogy szeptembertől lehetőség szerint a polgármesteri hivatalban, az ügyfélszolgálatukon állítsanak fel egy asztalt, az alaptörvény asztalát, ahol az állampolgárok egy adatlap kitöltésével személyre szólóan kérhetik az új alkotmány névre szóló kézbesítését. A kabinet ily módon is szeretné lehetővé tenni, hogy Magyarország új alaptörvénye bárki számára megismerhető legyen, és egyúttal személyre szóló emléktárgy is lehessen – olvasható a kormany.hu-n.

A közlemény szerint a polgármesteri hivatalban kitöltött igénylőlap aláírásával az állampolgár hozzájárul ahhoz, hogy az alaptörvény igénylésével, kézbesítésével érintett állami intézmények kizárólag a kézbesítés teljesítéséhez szükséges feladataik ellátásához és az ahhoz szükséges időtartamban felhasználják az állampolgár által az igénylőlapon közölt adatokat .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik