Belföld

Törvénysértést követ el a kormány a pedagógusok szerint

„Mulasztásos törvénysértést követ el az Orbán-kormány” – mondta Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének(PSZ) elnöke egy, a kormány közoktatási terveivel kapcsolatos beszélgetésen.

A pedagógusok képviselői szerint a kormányt törvény kötelezi arra, hogy egyeztessen a szakszervezetekkel, ez azonban eddig nem történt meg. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke elmondta, eddig főleg kérdőívek formájában kérték ki a véleményüket, ezt pedig nem tekintik egyeztetésnek. Galló Istvánné ugyanakkor hozzátette, volt két alkalom, amit Hoffman Rózsa egyeztető fórumnak tekint. Abból azonban az egyik csak tanácsadói jogkörrel bíró tanácsülés volt, a másikban pedig nem voltak érdemben képviselve a szakszervezetek.

A pedagógusok képviselői nem zárták ki az „erőteljes szakszervezeti tiltakozást” sem. Előfordulhat tehát, hogy ha a tanárok óraszámai növekednek és elbocsátásokra kerül sor, akkor sztrájkba lépnek. Mendrey László azonban kijelentette, hogy nem készülnek felelőtlen lépésekre, és megvárják a kormány tényleges döntéseit.

A szakszervezetek szerint a tervezett közoktatási változásokkal két dolgot fog elérni a kormány. Egy részről az aktuálpolitikai irányvonalak még inkább rá fogják nyomni a bélyegüket az oktatásra, más részről pedig a pedagógusokat még inkább megterhelik. Ez utóbbi pedig, az elbocsátásokkal karöltve csak súlyosbítani fogja a tanárhiány okozta problémákat.

 

 

A teljes interjú elolvasható az FN.hu-n

32 órán múlik az országos sztrájk (Fn.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik