Belföld

Az MSZP összefogna az LMP-vel

Az MSZP közös jelölt indítását javasolja az LMP-nek a Budapest 2. választókerületében tartandó időközi parlamenti választáson.

“Nem jó, ha a LMP az MSZP-t tekinti ellenfélnek, amikor a kormánypárt saját képviselőjéből csinál alkotmánybírót” – fogalmazott Őrsi Gergely, a II. kerületi önkormányzat MSZP-frakciójának vezetője. A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy a főváros II. kerületében azért vált szükségessé az időközi parlamenti választás kiírása, mert a Fidesz-KDNP színeiben ott egyéni mandátumot szerzett Balsai István szeptembertől az Alkotmánybíróság tagja lesz.

Az MSZP azt javasolja, hogy az LMP vizsgálja felül az együttműködést elutasító merev álláspontját, és állítsanak közös jelöltet az időközi választáson. “Győzzék le együtt a Fidesz jelöltjét az időközi választáson, majd együtt 2014-ben” – fogalmazott Őrsi Gergely.

Molnár Zsolt, az MSZP szervezési igazgatója a szerdai sajtótájékoztatón a kormányzattal szembeni összefogás páratlan lehetőségének nevezte az időközi választást. A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy az LMP frakcióvezető-helyettese korábban a demokratikus ellenzéki pártok összefogását sürgette.

Az ellenzéki politikusok a szerdai sajtótájékoztatón bírálták a kormánypártokat, mert álláspontjuk szerint nem tettek semmit a parlagfű kiirtása érdekében. Őrsi Gergely kifogásolta, hogy semmilyen konkrétumot nem lehet tudni a Széll Kálmán (korábban Moszkva) tér rendezéséről, miközben “jelenleg egyszínű a kormány, a főváros és a kerületek is”.

 

Az LMP nem kíván az MSZP-vel közös jelöltet indítani a II. kerületi időközi országgyűlési választáson – mondta szerdán Kovács Márton, az LMP II. kerületi frakcióvezetője.

“A legutóbbi zuglói időközi választás is megmutatta, hogy a budapesti polgárok jobban bíznak az LMP-ben, mint a hitelét veszített MSZP-ben” – nyilatkozta szerdán Kovács Márton, majd hozzátette: csak egy hiteles ellenzéki párt képes legyőzni a Fideszt akár országosan, akár helyi szinten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik