Belföld

Stadler Mária: soha nem kívántam Gyurcsány Ferenc halálát

Az asszony bocsánatot kért indulatos szavaiért a volt kormányfőtől és azt állítja, Budaházy György provokációjának áldozata lett.

Múlt csütörtökön az MSZP az illetékes hatóságok határozott fellépését és Stadler Mária kormánypártból való kizárását sürgette egy nyilvánosságra került videofelvétellel kapcsolatosan, amelyen Stadler Mária egyebek mellett azt mondja beszélgetőpartnerének, Budaházy Györgynek: “Ha maguk radikálisok lennének, akkor vennének stukkert és lelőnék ezt a rohadék Gyurcsányt.”

A Fidesz még aznap azt közölte, hogy következményei lesznek annak a világhálóra felkerült videofelvételnek, amelyen Stadler Mária hallható. Arra is felhívták a figyelmet, hogy az érintett nem tölt és soha nem is töltött be pártfunkciót.

Stadler Mária hétfőn közleményt juttatott el az MTI-hez, közölve: “Megkövetem és szívből bocsánatot kérek Gyurcsány Ferenctől az elhangzott indulatos szavaimért. Ez a feltétele, hogy én Istentől bocsánatot nyerjek, és lelki békém helyreálljon.” A videofelvétellel összefüggésben azt írta, “három évvel ezelőtt Budaházy György egy tanítványom által megrendezett, váratlan, hatszemközti találkozás alkalmával megfenyegetett, ha továbbra is terjesztem, hogy provokátor, MSZP-ügynök, jogi következményei lehetnek. (…) Tisztázni akartam Budaházy szerepét a politikai palettán. Megkérdeztem, hogy mitől tartja magát jobboldali radikálisnak, ha radikális, akkor miért nem Gyurcsányt lövi le és miért a Fideszt támadja. Ő persze jól válaszolt, hiszen tudta, hogy kalózfelvétel készül. Naivan az ő provokációjának áldozata lettem. Indulatom, haragom egy vita és fenyegetettség hevében egyedül Budaházynak szólt”. “Természetesen soha nem kívántam Gyurcsány Ferenc halálát” – tette hozzá Stadler Mária.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik