Belföld

Réthelyi: nem kaphatnak kevesebb pénzt az orvosok

De egyelőre béremelést sem tud ígérni a nemzeti erőforrás miniszter az egészségügyi dolgozóknak.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter megengedhetetlennek tart bármilyen jogszabály-változtatást, amelynek következtében csökkenne az egészségügyben dolgozók jövedelme – a tárcavezető erről a Magyar Nemzetnek beszélt.

A lapnak arra a felvetésére, hogy a nemzetgazdasági tárcánál formálódó új Munka törvénykönyve jelentősen csökkentené a műszakpótlékok összegét, Réthelyi Miklós elmondta, hogy az új jogszabály pontos tartalmáról még folynak az egyeztetések. “Ugyanakkor leszögezem: abból semmilyen körülmények között nem engedünk, hogy a jelenlegi bérmennyiség továbbra is biztosítva legyen az orvosok, a szakdolgozók részére” – tette hozzá.

A miniszter szerint az egészségügy működési feltételeit a várható jövő évi költségvetési forráscsökkenés ellenére biztosítani tudják, és az ágazatnak a Semmelweis terv alapján megkezdődő funkcionális átrendezése nyomán javulnak majd a körülmények, csökken az ápolási idő.

Mint mondta, azt nem ígérheti meg, hogy jövőre béremelés lesz az egészségügyben, arra akkor lesz lehetőség, amikor az ország gazdasági helyzete megengedi. Réthelyi Miklós reményét fejezte ki, hogy a rezidensek jelentős része élni fog a felajánlott ötéves ösztöndíj lehetőségével.

Az oktatási területről elmondta, hogy az új köz- és felsőoktatási törvény koncepciója elkészült, azt a kormány bármikor napirendre tűzheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik