Csokits Jánost 83 éves korában, még augusztus 4-én, hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál lakóhelyén, Tatán.
Csokits János 1928-ban született Budapesten. 1949-ben elhagyta Magyarországot, előbb Londonban, Párizsban, majd Münchenben élt, 1989-ben tért haza. 1946-ban kezdett verseket írni. Versei és esszéi a Látóhatárban, az Új Látóhatárban, az Irodalmi Újságban, a Külhoni Szövegtárban jelentek meg.
Számos irodalmi díj birtokosa, 1992-ben a Berzsenyi Társaság díját kapta meg, 2005-ben Arany János-, 2006-ban József Attila-díjjal tüntették ki. 2007-ben vette át a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot.
Jász Attila költő, az Új Forrás folyóirat főszerkesztője az MTI-nek elmondta: Csokits János egészen betegsége súlyosbodásáig dolgozott, főleg kisprózát, kultúrtörténeti anekdotákat írt, fordított.
“Visszavonult, zárkózott életet élt, noha közeli barátaihoz nagyon kötődött” – fogalmazott Jász Attila. “Egész életében egyedül élt, még az emigráción belül is emigrációba vonult” – idézte fel a költő életét, hozzátéve, mindez nyomott hagyott a költészetén is. “Rendkívül tömör, szikár verseket írt” – mondta Jász Attila, majd kiemelte: neki köszönhető Pilinszky János angolszász sikere, ő és Ted Hughes ültette át angolra a költő verseit.
“Nagyon fontos volt számára Magyarország, a haza, ezért is költözött haza, mert itthon szeretett volna meghalni” – tette hozzá.
