Az új munkatörvénykönyv tervezetéből szemezgetett az fn.hu. A javaslatcsomagban több „érdekességet” is találtak.
Megbüntetnék például a jövőben azt, aki csúnyán távozik a munkahelyéről. Ha a munkavállaló jogellenesen szünteti meg a munkaviszonyát, köteles a felmondási időre járó távolléti díját odaadni a munkaadónak – áll a tervezetben. Ez eddig is így volt, új elem viszont, hogy jogellenes munkaviszony megszüntetésnek számítana a tervezet szerint az is, ha valaki a munkakörét nem megfelelő rendben adja át.
Ez nemcsak a munkaadó tulajdonában lévő eszközök visszaszolgáltatását jelenti, hanem a távozó dolgozónak megfelelő tájékoztatást is kell adnia a folyamatban levő ügyekről, a határidőkről. Ha ezt elmulasztja, fizethet. Sőt, a munkaadó emiatt kártérítési pert is kezdeményezhet a vele szemben.
De új szabály lenne az is, hogy a pihenőidőt nem volna kötelező vasárnap kiadni, valamint, hogy a dolgozó nem mondhatna ellent a főnöknek, ha az például gazdasági bűncselekményre utasítaná. Tovább az fn.hu cikkére…