Belföld

Az MSZP elkésett az adósmentő javaslatokkal a kormány szerint

A szocialistáknak személyes felelősségük van a kialakult helyzetért - közölte akormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.

“A szocialisták által nyolc év késéssel kiizzadt 9 pont finoman szólva megkésett annak a több tízezer családnak, akik ma alig bírják fizetni a lakáshitelük törlesztőrészletét, és akik 2003 és 2010 között semmiféle, a lakásvásárláshoz szükséges állami segítséget, otthonteremtési támogatást nem kaptak a szocialista kormányoktól” – kommentálta az államtitkárság az MSZP kilencpontos javaslatcsomagját.

Mint az MTI-hez eljuttatott közleményükben írják, a lakáshitelesekre nehezedő nyomás enyhítésére egy évvel az új kormány megalakulása után életbe léptek a kormányzati intézkedések, “míg Önöknek 2003 óta sikerült végre összeállítani kilenc pontot”.

A mikrofonba beolvasott pontok helyett – folytatódik a kommüniké – tettekre és odafigyelésre lett volna szükség a nyolc év szocialista kormányzás alatt, ehelyett még a csíráját is kiirtották az államilag támogatott otthonteremtésnek, és ha a folyamatos megszorítások miatt “kizsigerelt és agyonadóztatott lakosság” otthont szeretett volna, devizahitelbe kényszerült, mert a szocialista kormány segítő kezére aligha várhatott.

A Medgyessy-, majd Gyurcsány-kormány korlátozta, majd megszüntette az adókedvezményt, szűkítette a hitelplafont, csökkentette a kamattámogatást, vagyis gyakorlatilag eltörölte a lakáshitelezési kedvezményeket azzal az indokkal, hogy az otthonteremtők “sokba vannak az államnak” – közölte a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság.

Hozzátették, hogy “hála” a szocialistáknak, 140 szeresére nőtt a lakosság devizalakáshitele, és kitermelődött az ország egyik legsúlyosabb szociális, gazdasági és pénzügyi problémája.

“A szocialista párt nyolc éves késéssel érkezett aggodalma a lakáshitelesekért felettébb elgondolkodtató. Önök az elmúlt években vagy vakok és süketek, vagy ellenkezőleg, nagyon is ébren, de tétlenek voltak, bármelyik is, személyes felelősségük van a kialakult helyzetben” – zárul a közlemény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik