Belföld

Vadai Ágnes szerint nincs is kémügy

A Hír Tv viszont kiderítette, miért hallgatta meg csütörtökön a katonai ügyészség aa nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökét.

Jogosulatlan titkos információgyűjtés bűncselekménye miatt folyik a nyomozás abban az újabb, szigorúan titkos ügyben, amelyben csütörtökön tanúként hallgatták meg a katonai ügyészségen Vadai Ágnest, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökét, illetve a testület korábbi SZDSZ-es tagját, Gulyás Józsefet – közölte a Hír Tv pénteken a honlapján.

A cikk szerint az értesülést a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője megerősítette a televíziónak.

Kitérnek arra is, hogy a Népszava szerint az ügyben a nemzetbiztonsági bizottság több korábbi tagját, mások mellett az MSZP-s Juhász Ferencet és Mécs Imrét, illetve az MDF-es Boross Pétert is meghallgatták.

A Népszava pénteki számában a lapnak nyilatkozó Mécs Imre azt mondta, az ügyészségen arra voltak kíváncsiak: az előző ciklusokban előfordult-e, hogy országgyűlési képviselőket hallgattak le a titkosszolgálatok. A szocialista politikus hozzátette: a tanúmeghallgatás során nem említették, hogy az ügy államtitkot érint.

Vadai Ágnes csütörtöki ügyészségi meghallgatása után újságírókkal azt közölte: magánszemélyként és az idézéssel ellentétben nem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként hallgatták meg tanúként a Budapesti Katonai Ügyészségen.

A szocialista politikus azt mondta, az ügyről nem beszélhet, mert azt 2087-ig titkosították, de hozzátette, az a jelenlegi ismeretei szerint nem kapcsolódik az úgynevezett kémügyhöz.

Az eljárással összefüggésben még annyit mondott: szégyellje magát az, aki a Budapesti Katonai Ügyészséget ilyen helyzetbe hozta.

“Én úgy gondolom, nincs is ügy, ahogy kémügy sincs” – jelentette ki Vadai Ágnes. Az úgynevezett kémüggyel összefüggésben elmondta: megkapta a belügyminiszter levelét, amelyben Pintér Sándor arról tájékoztatta, hogy nem áll a módjában a titkosítást feloldani, mert az ügyben a katonai ügyészség az illetékes. A szocialista politikus szerint ugyanakkor a katonai ügyészség néhány hete azt a választ adta, nem ő a titokgazda. Így a kör bezárult – mondta Vadai Ágnes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik