Belföld

A munkaadóknak tetszik a munkatörvénykönyv változtatása

Úgy vélik, hogy a tervezett módosítások a rendszer átláthatóságát és a gazdaság versenyképességét növelik.

A kilenc országos munkaadói szervezet vezetői pénteken délelőtt tárgyaltak a Nemzetgazdasági Minisztérium szakértőivel a készülő új Munka törvénykönyvéről, míg a szakszervezetekkel csütörtökön egyeztetett a tárca.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára elmondta: a tervezet irányaival a munkaadói oldal egyetért, mert a törvénykönyv módosítása segíti a vállalkozások alkalmazkodását az egyre inkább változó piachoz, növeli versenyképességüket és hozzájárul a foglalkoztatás bővítéséhez.

A munkaadók partnerek a védett kor intézményének fenntartásában, valamint elfogadják azt is, hogy a jelenlegi alapszabadságra épülő többletszabadság rendszer fennmaradjon. Utóbbihoz ugyanakkor hozzáfűzte: ezt csak akkor támogatják, ha a tárca és a kormány partner abban, hogy a fizetett munkaszüneti napok számát nem emelik tovább.

A VOSZ főtitkára hangsúlyozta: javaslatot tettek annak törvénybe foglalására is, hogy a kormány a minimálbért csak azután határozhassa meg, hogy konzultált a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács munkaadói és szakszervezeti oldalával. Hozzátette: a tárca nem zárkózott el attól a javaslatuktól, amely szerint a munkavállaló kérésére a szabadság egyik évről a másikra átvihető, és 18 hónapig felhasználható legyen.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető társelnöke szerint a Munka törvénykönyvének tervezete egyszerűsíti, érthetőbbé teszi a szabályrendszert, és segíti a munkahelyek megőrzését. Vadász György szerint a szabályrendszer átláthatósága azért is fontos, mert a magyar munkavállalók 67 százaléka egyedül dolgozik. A tervezet segíti az elmozdulást a távmunka és a részmunkaidős foglalkoztatás területén; ezek egyelőre gyerekcipőben járnak – fogalmazott. Elmondta: a munkaadói javaslatok nagy részét beépítheti a minisztérium a tervezetbe, de ők is háromoldalú konzultációt javasolnak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azt ígérte, megvizsgálja, hogy a munkaadók mely javaslatai építhetők be a tervezetbe.

Az ügyben további egyeztetések várhatóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik