A projekt ötletgazdája, Korinek László elmondta, a nemzet kenyeréhez több mint tíz tonna búza érkezett, elsősorban a határon túl övezte nagy lelkesedés a tavasszal meghirdetett kezdeményezést. A professzor elképzelése az volt, hogy a búzát valamennyi magyarországi megyéből és a környező országok magyarlakta területeiről gyűjtik be.
Az Összeöntés Ünnepét szombaton tartják Mohácson, ahol egy rekonstruált 18. századi vízimalomban is őrölnek a búzából. A liszt jelentős része Szigetváron készül, mintegy öt tonnából a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban lakó gyerekeknek sütnek belőle kenyeret.
A nemzet kenyerét és a négyezer cipót Pécsváradon sütik meg. Utóbbit a nemzet kenyere ünnepén, augusztus 20-án Pécsen vehetik meg az érdeklődők, a bevételből egy karitatív szervezet, a Pécsi Nőegylet is kap. A sütést és a szállítást ingyen végzik a segítségüket felajánló cégek.
Nézze meg a Pécs Tv tudósítását: